Egyéb

Micsoda döbbenetes fordulat! Máris tovább dagad a végrehajtói botrány, előre válaszoltak az érintettek

Egyelőre nem árulták el, hogy ki írta a kamulevelet.

 

Szerda reggel posztolta ki Hadházy Ákos azt a levelet, amely a Magyar Bíróság Végrehajtói Karának berkein belül kering az új elnökségi tagok megszavazásáról. Az irat szerint az Igazságügyi Minisztériumból megüzenték, hogy kiket kell egyhangúlag kiválasztani a kar vezetőségébe.

A történetet megfűszerezi a végrehajtói kar keddi közleménye, amelyben

már előre tagadják a Hadházy által csak másnap megosztott levél tartalmát.

A kar weboldalán arról írt, hogy ismeretlenek küldték ki az iratot Petris Csaba nevében.

Továbbá arra kérték a végrehajtóikat, hogy a témával kapcsolatos megkereséseket a nyilatkozatukkal összhangban kezeljék. A dolog érdekessége, hogy a másnap létrehozott levél nagyobb nyilvánosságot kapott, mint a végrehajtói kar korábbi közleménye.

Arról azonban egyelőre nem írtak, hogy ki állhat az állításuk szerint hamis levél hátterében.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?