Egyéb

Vége Orbán trükközéseinek! – kőkeményen belerongyolt a magyar miniszterelnökbe az európai liberálisok frakcióvezetője

Nem finomkodott.

 

Orbán Viktor Vlagyimir Putyin trójai falova az Európai Unióban, ezért sem fogja elhagyni Magyarország a közösséget. Ezenfelül a Brexit is megmutatta a magyar miniszterelnöknek, hogy az Unióból való kilépés őrültség – fogalmazott Guy Verhofstadt EP-képviselő a HVG-nek adott interjújában.

A liberális politikus az Orbán-kormány egyik fő kritikusa, nem először fejti ki véleményét

a magyar miniszterelnök trükközéseiről.

Ez azonban már kevés Verhofstadt szerint, a közösség ugyanis átlát a szitán, sőt az a meglátása, hogy ma már fel sem vennék Magyarországot az EU tagállamai közé.

A közösségnek most az a feladata, hogy a brüsszeli pénzeket úgy juttassa el a magyar emberekhez, hogy az összegek nehogy más zsebébe vándoroljanak. A rendszert azonban

csak a magyarok tudják megbuktatni,

az EU ehhez csak segítséget tud nyújtani, például azzal, hogy nem pénzel egy választási autokráciát (önkényuralom – szerk.) – mondta az EP-képviselő.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?