Egyéb

Reagált Gulyás Gergely a hírre, hogy Gálvölgyihez nem értek oda a mentők (+videó)

Megszólalt a kancelláriaminiszter.

 

Profin járt el a rendőrség a Karmelita előtti tüntetések kapcsán

– dicsérte meg a könnygázt használó hatóságot Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón.

Ezzel kapcsolatban azt is megosztotta, ha rajta múlna a Színház utca le lenne zárva akkor is, amikor ott közintézmények működnek. A világon ugyanis alig találni olyan miniszterelnöki hivatalt, amelynek falait bárki megfoghatja – fejtette ki a politikus.

Hozzátette, hogy az Egyesült Államokban a Fehér Háznál nem könnygáz lenne, hanem egyszerűen lelőnék a próbálkozót.

Miniszterelnökséget vezető miniszter beszámolt arról, hogy készül a jövő évi költségvetés, május 30-án terjesztik majd az Országgyűlés elé. Az infláció 2024-es mértékéről elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Bank 6 százalékot jósol. A kabinet ennék pozitívabban tekint a jövőre, ők 3-4 százalékra számítanak.

Az államadósságról és a hiányról is szót ejtett a tárcavezető, beszámolója szerint 2,9 százalékra számítanak a jövő év tekintetében.

A honvédség fejlesztéséről megosztotta, hogy jövőre a GDP 2 százalékával többet fordítanak majd erre a területre. Elismételte a kormányzati mantrát: a békét sürgetik. Hozzátette, hogy Ferenc pápa is hasonló véleménnyel van a szomszédban zajló konfliktusról.

A honvédség vezetéséről elmondta, hogy a kormány hosszú ideje kereste azt a személyt, aki változtatna a hozzáálláson.

A gazdaságpolitika területéről több fontos témát is érintett Gulyás Gergely. A kamatstopot a kormány meghosszabbítja, a döntés a lakosságot és a vállalkozásokat is érinti. A miniszter elmondása szerint ha a jegybanki alapkamat 10 százalék alá csökken, akkor döntenek az intézkedés kivezetéséről.

Az árstopok szintén maradnak a rendszerben egészen

az infláció gyors csökkenéséig

– tette hozzá. Meglátása szerint nyáron már 20 százalék alatt lehet a drágulás mértéke.

Gulyás szerint jövőre alacsonyabb energiaárakkal kell számolni.

A kormány nemrég arról határozott, hogy az egyes városnéző, buszos szolgáltatásokat is érinteni fogja az 5 százalékos áfakulcs. Elmondása szerint ezzel a lépéssel elejét veszik annak, hogy feketén menjen az üzlet, valamint így az állam sem esik el jelentős bevételtől.

Az extraprofitadóról elmondta: tervezik a jövő évre, csökkentett mértékben.

Az Európai Unió forrásairól is szólt a tárcavezető. A kormány úgy számol, hogy két hónap múlva már küldhetik a számlákat Brüsszelnek, de ez a hétéves költségvetésre vonatkozik.

Déli Körvasút ügyében a kormány még nem hozta meg a végleges döntést. Ahogy korábban beszámoltunk róla, a projektet környezetvédelmi engedélyét nemrég visszavonatták.

A pedagógusokkal kapcsolatban azt állította, hogy a kormány egyeztetett a szakszervezetekkel, bár vannak még vitás pontok, kifejezetten a béreket illetően. A kormány véleménye erről, hogy „a baloldal lobbizik az uniós források blokkolása mellett„, ezért nem tudják (!) a pedagógusok fizetését emelni – ez egyébként állami hatáskör lenne.

Az Európai Unió bővítéséről úgy fogalmazott a tárcavezető, hogy a kormány támogatja a törekvést. Hozzátette, hogy a közösség Ukrajnánál jobb helyzetben lévő államokat sem vesz fel a tagok közé, ezért a kritériumok meghatározását a kormány kifogásolja.

Az unió szankciókról kijelentette: a kormány akkor fog vétózni, ha a döntések az ország érdekeit súlyosan sértik.

Budaházy György szabadlábra helyezéséről úgy fogalmazott, hogy

a magyar igazságszolgáltatás szégyene, ami az ügyben történt.

Hozzátette, hogy tiszteletben tartja a köztársasági elnök döntését, szerinte az indokolt volt. Kifejtette, hogy a büntetés kétharmadát már az elsőszámú vádlott is leülte, megváltoztak az életkörülményei. A magyar igazságszolgáltatásban pedig 15-16 év után nincs büntető-igazságszolgáltatás.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy

vizsgálat indult Gálvölgyi János mentése miatt.

A színészt szerdán lányai vitték kórházba, miután több mint fél óra elteltével sem indult el a rohamkocsi a helyszínre.

Hangsúlyozta, hogy hamis volt az állítás, miszerint kettészakad a Külgazdasági és Külügyminisztérium. Elmondása szerint ezen a híren sokat nevettek a kormány tagjai.

Pintér Sándor nyugdíjazásáról kifejtette, hogy

elképzelhetetlennek tartja a kormány „legjobb kondíciójában” (?) lévő tagjának a távozását.

A legújabb debreceni akkumulátorgyár-beruházásról elmondta: a külügyminisztérium most egyezett meg a céggel, ezért nem jelezték korábban az újabb gyár tervét.

A déli bevándorlási helyzetről elmondta, hogy átlagban napi 343 személy próbált illegálisan belépni az országba 2023. május 9-ig.

Nemrég kiderült, hogy Mészáros Lőrinc vagyona 200 milliárddal gyarapodott egy év alatt. Felmerült a kérdés:

„Ennyire jól dolgozik a Mészáros Úr?”


A tárcavezető szellemesnek szánt válaszként azt mondta: a hír vagy igaz, vagy nem.

(Magyarország Kormánya/Facebook) | forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?