Celeb / Híresség

Alekosz azt állítja, hogy egykor Kokóval bunyóztak együtt a szorítóban

Még az öltözőszekrényük is egymás mellett volt.

 

 

 

Alekosz, visszatérve Mexikóból, nem mondhatni, hogy visszavett volna a tempóból, a görög származású celeb nemrég Pachert Balázs cipőboltjának vendége volt, ahol biztonságtechnikai tanácsai mellett egy cipőt is elhozott, igaz, még azt is képes volt a felére lealkudni. Ezúttal pedig Hajdú Péter Frizbi TV YouTube-csatornáján fogja kiosztani a hazai hírességeket sajátos stílusában a péntek estétől élesedő adásban. Már ez önmagában is elég lenne Nagy Alekosztól, aki ezután még képes volt fokozni a meglepetést: bevallása szerint egykor az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kovács Kokó Istvánnal kesztyűztek egy bokszklubban.

Itt, Törökbálinton van egy iskola, ahová én bokszolni jártam. Mondhatni itt kezdtem a 90-es évek legelején. Öregapám hordott ide át Érdről. Olyan jól ment itt nekem a bokszolás, hogy édesapám elvitt a KSI-be, vagyis a Központi Sportiskolába. Hát én ott a Kokóval edzettem együtt. Egymás mellett volt a szekrényünk. Csak a lakatjának a színe volt más, de még a márkája is ugyanaz volt

– kezdte Alekosz, akinek szavait a Bors idézte.

Az edzők egyébként gyakran összekevertek minket, mert nagyon hasonlítottunk egymásra, és most is hasonlítunk. Szerintem Magyarországon én hasonlítok rá a legjobban. Onnan ismerték őt meg az edzésen, hogy neki volt fülbevaló a fülében. Még a mozgásunk is nagyon hasonló volt. Ő egy picit más stílusú bokszoló volt. Picit sterilebb volt, én pedig az utcai vonalat hoztam, de tehetségben ott voltunk egymás mellett. Szép időszak volt! 

– emlékezett vissza az egykori valóságshow szereplő, aki – ha nehezen is, de – elismerte, hogy egykori klubtársa valamivel mégiscsak tehetségesebb volt nála a ringben.

forrás: index.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?