Celeb / Híresség

Berki Mazsi olyan nagy szilikonmelleket csináltatott magának, hogy a sportmelltartó sem bír velük

Itt a bizonyíték, hogy Berki Mazsi plasztikáztatta a melleit; nem is kicsit.

 

 

 

Berki Mazsiról korábban elterjedt a pletyka, hogy plasztikai műtéten eshetett át, ugyanis sokaknak feltűnt, hogy a luxusözvegynek jócskán megnőttek a mellei. Nagyon úgy tűnt, hogy az influenszer édesanya a szoptatás után kés alá feküdt, hogy visszanyerje régi alakját. Nem ő lenne az első magyar híresség, aki a szülés után nagyobbíttatta meg a melleit, számos celeb vállalta már a nyilvánosság előtt, hogy a szoptatás miatt – ahogy ők fogalmaztak – úgy néztek ki a melleik, mint „két üres tejeszacskó”, ezért plasztikai sebészhez fordultak, hogy ismét „visszanyerjék nőiességüket”.

A luxusözvegy persze azóta sem erősítette meg ezt a pletykát, de ha megnézzük azokat a képeket, amik még a Dancing with the Stars idejében készültek róla, majd összevetjük a mostani posztjaival, akkor elég szembetűnő különbség van a méretek között.

Berki Mazsi jókora szilikonmelleket csináltatott magának, amiket meg is mutatott az egyik közösségi oldalára feltöltött videójában is. A követői nem is hagyták szó nélkül, a kommentszekciót elözönlötték az olyan hozzászólások, amik mind a melleivel kapcsolatosak.

„Ez a sportmelltartó ilyen szép feszes melleket csinál? Mert akkor nekem is kell”

„Micsoda új szilikon csöcsök, eddig lapos voltál, mint a deszka”

„Nekem is a melle tűnt fel egyből”

„Mai csajok: botox, műszáj, műcici ha sok pénzed van, már s*ggbe is raknak szilikont”

Berki Mazsi sokáig azt állította, hogy nincs pénze, így aztán joggal merülhet fel a kérdés, mire futotta neki a plasztikai műtétre. Tekintve, hogy jelenlegi párja egy dúsgazdag üzletember, a legtöbben arra gondolnak, hogy ő finanszírozhatta a beavatkozást. Mazsi egyébként nemrég elköltözött Budapestről, hogy szerelmével vidéken kezdjen új életet.

forrás: promotions.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?