Celeb / Híresség

„Nehéz szavakba foglalni, mennyit jelent ez nekem” – Kulcsár Edina köszönetet mondott

Kulcsár Edina új klipjét kevesebb, mint egy nap alatt majdnem 600 ezren nézték meg.

 

 

Bár már csillapodni látszanak a kedélyek Kulcsár Edina és Csuti válása körül, még mindig elég sok helyen olvasni arról, hogy előbbi hogyan is jött össze a népszerű zenésszel, G.w.M-mel. Csuti legutóbb Palik Lászlónak nyilatkozott a Futtában című műsorában, és elmondása szerint mindketten felnőtt emberként próbálnak viselkedni, főleg a gyerekeik miatt, akik a közös házban laknak. Edina és G.w.M között kezdetben csak munkakapcsolat volt, mert a modell szerepelt az énekes klipjében, illetve az ő saját énekesi karrierjét is be akarták indítani.

Úgy tűnik ez sikerül is nekik, hiszen az egykori szépségkirálynő első dala, az Egyetlen szó tegnap 17-kor jelent meg, azóta pedig már majdnem 600 ezres megtekintést tudhat magáénak. A modellből lett énekesnőt annyira meghatotta a nagy érdeklődés, hogy az Instagramon korlátozott ideig megtekinthető történetében mondott köszönetet:

„Mindenképp szerettem volna nektek megköszönni így, videó formájában, hogy ennyien szeretitek a videóklipet, ami egyébként 5 óra alatt félmilliós nézettséget generált. Hát, megmondom őszintén, álmomban nem gondoltam volna, hogy tényleg ez a klip majd ilyen számokat tud produkálni. Úgyhogy nagyon nagyon szépen köszönöm mindenkinek a pozitív visszajelzést, a rengeteg üzenetet. Nagyon nagyon boldog vagyok, és tényleg nagyon örülök, hogy tetszik a szám! A megosztásokat is nagyon köszönöm, tényleg nehéz szavakba foglalni, mennyit jelent ez nekem” – mondta videóüzenetében.

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?