Celeb / Híresség

Majka mindkét fiának vett egy lakást, kocsit is kapnak

Majka kendőzetlen őszinteséggel vallott arról, mit biztosít majd a fiainak, amikor felnőnek, mivel járul hozzá életük új fejezetéhez az édesapjukként. Szóba került a munka is, melynek kapcsán elárulta, már nem szeretne olyan sokat dolgozni.

 

 

 

Majka és kedvese, Majoros Hajni igyekeznek nem elkényeztetni a gyerekeiket, így mindig alaposan átbeszélik, mit kaphat meg Marián és Olivér, illetve mit nem. A rapper nem tagadja, számára fontos a pénz, az anyagi a biztonság, így a gyerekei jövőjével kapcsolatban időben cselekedett, hogy legyen majd hova kirepülniük.

A gyerekeimnek nagyon régen elintéztem, hogy mindkettejüknek legyen egy lakása, kapnak egy autót, és majd beszállok, ha szeretnének társként vállalkozni valamit. De azt nem szeretném, hogy felépítek valami birodalmat, ami majd átszáll rájuk. Vagy hogy azzal szembesüljek fent, amikor lenézek – vagy lentről, amikor felnézek –, hogy olyanná váljanak, mint a környezetemben egy-két annyira jól élő csemete, akiknek mindenük megvolt, és akiknek gyakorlatilag fogalmuk sincs az értékről, az értékrendről– ecsetelte a BIZness című podcastben, amit a Story szemlézett.

Az édesapa szerencsésnek érzi magát, mert a felesége is következetes ezen a téren, és mivel kevesebbet van otthon, így általában ő kapja a jó zsaru szerepét, míg Hajni a rosszat játssza. Büszke arra, hogy a fiai mennyire tisztelettudók, mennyire tudnak viselkedni, amikor elmennek valahova. Majka a munkájára is kitért…

Az a baj, hogy az én szakmám, amiből jelenleg élek – és amiből nagyon jól élek – túlságosan kényessé teszi az életet. Az elmúlt húsz évben, amíg én eljutottam oda, hogy úgy élek, ahogy élek, rengeteget melóztam. És nem árulok zsákbamacskát, már nem akarok rengeteget melózni. Nincs kedvem hétfő reggel felkelni, napi tizenkét órát dolgozni– hangsúlyozta, hozzátéve: az élet minden területén boldog akar lenni.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?