Celeb / Híresség

Egyre rosszabbul van Galambos Lajos, ilyen állapotban várja a bíróság döntését

Még egy hónapja sincs, hogy a bíróság elutasította Galambos Lajos kérelmét, melyben az egészségi állapotára hivatkozva a börtönbe vonulásának halasztását kérte. Habár másodfokon még nem született döntés, a trombitaművész ügyvédje szerint Lajcsi állapota azóta romlott.

 

 

 

A mulatóssztárnak február 15-én kellett volna megkezdenie börtönbüntetését, ám nem jelent meg a Bács-Kiskun Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetnél. Később a Vértesben fotózták le, és kiderült, hogy súlyos betegségére hivatkozva szeretne halasztást kérni. Ezt a bíróság elutasította, védőjével, dr. Csontos Zsolttal azonban fellebbeztek.

A jogász elmondása szerint a zenész nincs jól, ráadásul a lelkiállapota is csak rontja a fizikai egészségét, az állapota szemmel láthatóan romlik.

Tegnap este néztem meg, de még nem kaptunk értesítést a döntésről. Bizakodva várakozunk tovább

– árulta el Csontos, aki azt is elmondta, hogy a törvényszék által kirendelt orvosszakértő már megkapta az ügyet és a papírokat. Az ő eredményei alapján dönthet úgy a bíróság, hogy felfüggesztik a szabadságvesztés végrehajtását akár végleg, akár egy bizonyos időre. Az ügyvéd állítása szerint egy évnyi halasztást kértek.

forrás: blikk.hu 




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?