Celeb / Híresség

Egy, a nyílt utcán bántalmazott lánynak próbált segíteni Rékasi Károly fia, ám végül őt vette üldözőbe a banda

Budapest — Egy, a nyílt utcán bántalmazott lánynak próbált segíteni Rékasi Zsigmond (18), ám a végén neki kellett menekülnie kedvesével az őket üldöző banda elől. Rékasi Károly (57) tart a fia elleni bosszútól, ezért azonnal gondoskodott a védelméről.

 

 

 

 




Hétfő este, negyed kilenc körül hazafelé tartva, a Széll Kámán téri metró felől igyekezett a buszhoz a színész felnőtt fia, Zsigmond, amikor egy lány sikolyára lett figyelmes.

Bandába verődött 4-5 cigány fiút láttam, akik közül az egyik a karja alá fogta a lány fejét, és a hasát ütötte” – írta közösségi oldalán az esetet a gimnazista fiú, aki a lány segítségére sietett, így a csoport őt kezdte szidalmazni: „Mi a f.szt bámulsz?! Kopasz g.ci k.rva! Húzz a k.rva anyádba!” – kiabáltak rá.

A bántalmazott lány így el tudott szaladni, és Zsigmond is gyorsan továbbállt, mert kedvese már várta a tér másik oldalán. Később azt látták, hogy a banda tagjai – újabb emberekkel kiegészülve – már keresik őket.

 Az addigra 7-8 fős csoportból az egyik rám mutatott, „Ott van! Ott a kopasz k.rva!” – emlékezett Zsigmond, aki igyekezett a barátnőjét védve elérni a buszt.

– Semmi kétségem nem volt afelől, hogy ha nem érünk fel a buszra, verekedés lesz. A busz nem indult még, így beértek minket a kanok. Ledobtam mindent, és védőfalként felálltam a párom és a horda közé – számolt be a vérfagyasztó esetről Zsigmond, akinek a buszon segítsége is akadt. Egy fiatalember állt mellé a busz ajtajába, hogy a támadóktól együtt védjék az utasokat. Szerencsére a sofőr is felismerte a helyzetet, és elindult, mielőtt a támadók felszállhattak volna.

 

 

 

 

 Féltem. Féltettem a kedvesemet, magamat. Nem akartam verekedni, de istenemre, menekülni se akarok bandák elől. Szörnyen megalázó. Az ilyen férgek pedig még inkább tökösnek érzik magukat, hiszen megint elriasztottak valakit – vélekedik a Rékasi fiú, aki szerint ilyenkor nincs értelme feljelentést tenni vagy rendőrt hívni, mert a tettesek úgyis megússzák. Rékasi Károly büszke a fiára, aki már felnőtt ugyan, de mégis félti.

– A hasonló támadásoknál az emberek inkább félrenéznek, mert félnek. De vannak térfigyelő kamerák, nem feljelentésre kellene várni, hanem hivatalból szankcionálni az utcán zajló támadásokat. Aki nem tesz semmit, gondoljon arra, hogy holnap az ő lánya, fia, felesége, anyja, húga járhat így – magyarázza lapunknak a színész még most is feldúlva.

Rékasi szerint fiának piszkosul nagy igazságérzete van, amit „sajnos” tőle örökölt. – Büszke vagyok Zsigmondra, amiért meg akart védeni egy bántalmazott nőt. De most féltem, mert arra jár haza, és a bosszúszomjas csürhe vadászhat rá a történtek után. Szerencsére a kapcsolataimnak köszönhetően megtettem már az óvintézkedést, hogy a fiam és ezzel mások is egy ideig biztonságban legyenek útközben – árulta el sejtelmesen a Blikknek Rékasi.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?