Külföld

Megverte, pucérra vetkőztette, majd kizavarta barátnőjét a gyilkos szerb maffiózó

A 46 esztendős Petar Radojičićot azzal gyanúsítják, hogy megverte, kínozta, pucérra vetkőztette, majd meztelenül kizavarta az erkélyre barátnőjét, Marija K.-t – írja a blic.rs portál.

 

 

 

A “Pécó” becenéven ismert alvilági figurát letartóztatták, akit azzal gyanúsítanak, hogy a 38 éves barátnőjét megverte és kínozta a nő belgrádi lakásában. Mindez nem volt elég neki, hanem pucérra vetkőztette.

Mindezeket követően kizavarta az erkélyre, ahol tovább verte, majd az erkélyéről különböző tárgyakat dobált az arrafelé közlekedő autókra.

„11 óráig aludtunk aznap, amint felkeltünk, összevesztünk, de már nem emlékszem, hogy min”

 –  ezekkel a szavakkal védekezett a kihallgatáson Radojičić, aki elmondta, hogy ezután nagyobb mennyiségű pálinkát fogyasztott el, noha már volt elvonón.

A rendőrség vastag dossziéval rendelkezik erről a fenegyerekről. A belgrádi maffiózó bűnlajstroma igencsak hosszú, egyebek között a kezéhez vér is tapad, 2001. október 29-én alvilági leszámolásban megölte riválisát, Zoran Tomovićot.

A közösségi oldalakon a szerb “jet set”-el (“híres” pevaljkákkal, a kormánypárti Pink TV újságíróival, stb.) szoros kapcsolatokat ápoló Marija K. gyakran dicsekedett a méregdrága ajándékokkal, amit a börtönviselt maffiózótól  kapott.

https://www.republika.rs/data/images/2023-03-12/450129_snimak-ekrana-81_iff.webp?t=1678646098

 

  

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?