Életmód

Egy iPhone-ra cserélte volna el születendő gyermekét egy anyuka

Az ausztrál Kerri-Ann Conley szénája már amúgy sem állt jól a bíróság előtt, de ezzel az állítással sikerült még rosszabb színben feltűnnie.

 

 

 

A 30 éves Kerri-Ann nevű nőt még 2019 novemberében alkalmas szülőnek találták, és megítélték neki két gyermeke felügyeleti jogát. 10 nappal később azonban mindkét gyermekét elveszített: a kétéves kislány, Darcy-Helent és a 18 hónapos Chloe-Annt több mint kilenc órán át a forró autóban hagyta.

A bíróságon a mentősök is felszólaltak, akik akkor a helyszínre érkeztek. Elmondásuk szerint 61 Celsius-fok fölé emelkedett a hőmérséklet az autóban, a kislányok bőre már elváltozott a forróságtól.

Kerri-Ann elismerte, hogy függő, emiatt már többször is előfordult, hogy az autóban hagyta a gyerekeit. A nő bűnősnek vallotta magát, így kilenc év börtönbüntetésre ítélték. Conley jövő év novemberében, öt évvel azután, hogy megölte két lányát, feltételesen szabadlábra helyezhető lesz.

A 9News által megszerzett jelentés szerint Conley azt mondta a gyermekvédelmi minisztériumnak, hogy még 2018 júniusában el akarta cserélni születendő gyermekét egy iPhone 7 készülékre.

forrás: noizz.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?