Egyéb

VV Barna: Ha Kriszti lett volna a barátnőm a villában, akkor a világ legcsodálatosabb embere lennék

Az rtl.hu-nak adott interjúban VV Piros levelét is felolvasta, amiről a lány direkt kérte, hogy ne beszéljen senkinek.

 

 

 

VV Barna az rtl.hu-nak adott interjút, a beszélgetés elején pedig néhány villabeli hódításának pillanatát is levetítették neki. Az egykori versenyző azt mondta, nem lett volna a 82 éves nagymamájának a helyében, aki ezeket a jeleneteket otthon végignézte. Hozzátette, szerinte szexfüggősége van, amire betegségként tekint.

Az interjú alatt egy üzenetet is hangosan felolvasott, amit VV Piros írt neki a kiesése után. Mielőtt együtt térhettek vissza a villába segédszerkesztőként, a lány felajánlotta neki, hogy nála aludhat, arra kérte viszont, hogy erről az édesanyját kivéve senkinek ne szóljon.

Az üzenet felolvasásáról készült felvételt VV Pirossal is megosztotta az RTL csapata, mire a lány a könnyeivel küszködve számolt be a csalódottságáról, mondván: nem ilyennek ismerte meg az egykori villatársát.

Én megadom azt egy nőnek, amire szerintem nagyon sok szituációban szüksége lehet, amire vágyhatnak nagyon sokan az életük során, és esetleg meg sem kapják. Viszont csak azoknak, akik megérdemlik, és ez szemet szúrhat, hogy a villában volt három olyan nő is, akik ezt úgy éreztem, hogy nem érdemlik meg. Ezáltal nem is úgy bántam velük. Viszont megnyugtatok mindenkit, ha Kriszti lett volna a barátnőm a villában, akkor a világ legcsodálatosabb embere lennék

– mondta később VV Barna.

Az egykori versenyzőnek ezután egy olyan felvételt is levetítettek, amin meglehetősen csúnyán beszélt VV Krisztivel, ennek láttán azt felelte, kellemetlen visszanéznie magát. Elmondta viszont, hogy úgy érzi, jobb emberként távozott a villából, szerinte sokat fejlődött és az önismerete is a helyére került.

forrás: 24.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?