Celeb / Híresség

Mi történik? Gáspár Virág után Evelin is teljesen megváltoztatta a külsejét: rövid hajjal hódít a fiatal szépség – fotó

Gáspár Evelin gondolt egyet, és levágatta a hosszú, hullámos tincseit. Elképesztően jól néz ki az új frizurájával. A végeredményt meg is mutatta a közösségi oldalán.

 

 

 

Gáspár Bea és Győző már egy ideje gyerekeik nélkül lakik a nagy, családi házban, ugyanis lányaik már kirepültek és Budapesten kezdtek új életet. Bár mindketten a párjukkal költöztek össze, és már az esküvő is szóba került mindkét oldalon, Gáspár Virág élete 180 fokos fordulatot vett a közelmúltban, mivel majd három év után szakított az első szerelmével. A fiatal lányra már egy jó ideje szinte rá se ismerni, annyit fogyott az elmúlt időszakban. Most viszont még az eddigieknél is vékonyabb lett, de hogy a stressz vagy valami más miatt dobta le a kilókat, azt nem tudni.

Gáspár Evelin hasonlóan jó formában van, gyermekkori kinézetéhez képest teljesen megváltozott. Leszámolt a túlsúllyal, és mára már rendszeresen edz, valamint az étkezésére is odafigyel. Ezúttal más valamit vehettek észre a követői a kinézetével kapcsolatban. Evelin úgy döntött, szeretné felfrissíteni a megjelenését, ezért levágatta a haját. A fodrászatból egy videót is posztolt a 24 óráig elérhető Instagram-történetében, melyhez ezt a szöveget írta:

Hello rövid haj– mutatta meg vadiúj frizuráját.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?