Életmód

12 gazdag ember, aki mintha nem is ebben a világban élne

A meglehetősen tehetősek az átlagostól eltérő módon élik az életüket. A kedvező anyagi helyzetükből fakadóan ők nem azon törik a fejüket, hogy miből fizetik be a számlákat, hanem inkább azon, hogy milyen luxus nyaralásra fizessenek be valamelyik utazási irodánál. Olyan életet élhetnek, amibe minden ember szeretne belekóstolni legalább egy rövid idő erejéig. Ugyanakkor a gazdagságnak is megvan az a nem elhanyagolható hátulütője, hogy könnyedén elszaladhat az emberrel a ló.

 

 

 

(12) Korábban jártam egy fiúval, akik soha nem ettek otthon maradékot. A személyzet reggelente teljesen kiürítette a hűtőt és a konyhát, és feltöltötte friss élelmiszerekkel, péksüteményekkel. A nap további részében pedig megfőzték a család által kívánt ebédet és vacsorát.
(11) Az egyik haverom szülei minden évszak elején lecserélik a házukban az összes bútort, és átfestetik a falakat az adott évszakhoz passzoló hangulatúra.
(10) Pár éven keresztül egy olyan orvosi központban dolgoztam, ahol volt egy meglehetősen drága szolgáltatás a gazdagok számára. Ha problémájuk adódott, akkor tárcsázhattak egy éjjel-nappal hívható telefonszámot, és az orvosaink máris házhoz mentek. Egyszer például éjnek évadján az egyik orovosunknak azért kellett kimenni a gazdag pácienshez, mert egy kicsit beszakadt a körme.


(9) Ismerek egy tehetős családot, akiknél nem csak a gyerekeknek, de még a kutyáknak is saját dadája van. Külön ki van alakítva egy különálló lakhely a dada számára, hogy mindig a kutyák mellett lehessen, és megfelelően gondoskodhasson róluk.
(8) Ismertem egy srácot az egyetemen, akinek a családja ott volt az ország leggazdagabbjai között. A srác az egyetem mosdójában szinte mindig nyitva hagyta a csapot maga után, ezért aztán egyszer a rektor behívatta magához, hogy kérdőre vonja, mire a srác azt hozta fel a mentségére, hogy azért felejti el mindig elzárni a csapot, mert náluk otthon megteszi ezt helyette a személyzet.
(7) Több száz zenésztársammal együtt kaptunk egy megkeresést, hogy lépjünk fel egy szaúdi herceg születésnapján. Fizették a repülőjegyet Szaúd-Arábiába, és a fellépésért mesés honoráriumot ígértek. Amikor már minden és mindenki készen állt a nagy napon a koncertre, a herceg gondolt egyet, és közölte, hogy ő inkább elmegy vadászni, és úgy ünnepli meg a születésnapját. Ezután nekem és a több száz zenésznek is kifizették a bérét és hazautaztattak minket anélkül, hogy egy másodpercet is zenéltünk volna.
(6) Volt egy osztálytársam a gimnáziumban, aki soha nem vette fel kétszer ugyanazt a ruhát. Négy éven keresztül minden egyes nap új ruhában jött suliba.
(5) Az egyik gazdag hölgy ismerősöm úgy határozott, hogy megfilmesítteti a saját életét. Csillagászati összegért szerződtetett le profi filmes szakembereket és híres színészeket a forgatásra, de a főszereplőt, azaz saját magát természetesen ő maga alakította. Miután elkészült a film, minden ismerősének elküldte DVD-n, köztük nekem is. Láttam már pár rossz filmet az életemben, de ez mindegyiket alulmúlta.
(4) Építészmérnök vagyok, és egyszer volt egy ügyfelem, aki egy luxus lakóházban megvásárolt magának két teljes emeletet is. Az egyik emeleten élt életvitelszerűen, a másik emeleten pedig házibulikat szervezett. Hang és rezgéscsillapító rendszert kellett telepítenünk, hogy a hangos zene ne zavarja a többi emelet lakóit.
(3) A városomban egy igazán tehetős család megvette a helyi múzeum egyik termét minden festménnyel és műtárggyal együtt. Amikor valamilyen előkelő összejövetelt tartanak a villájukban, akkor arra az időtartamra átszállíttatják a műalkotásokat az otthonukba, majd a bulit követően pedig vissza a múzeumba.

 

 

 

 

(2) A kollégiumban egy kőgazdag családból származó lány volt a szobatársam. Egy idő után feltűnt, hogy este zuhanyzáskor az alsóját és a zokniját mindig kidobja a kukába, és vadonatújakat vesz elő. Amikor megkérdeztem tőle, hogy ezt miért csinálja, akkor kiderült, hogy a lány azt hitte, hogy a zoknik és az alsóneműk csak egyszer használatosak, és azokat nem mossák ki az emberek, csak egyszerűen kidobják és minden nap teljesen újakat vesznek fel.
(1) Jártam egyszer egy dúsgazdag család otthonában, akiknél összeszámolni sem tudtam, hogy hány cseléd dolgozik. Az egyiküknek például kizárólag az volt munkája, hogy az elektronikus eszközök mindig fel legyenek töltve, és megfelelően be legyenek állítva. Még a családtagok mobiltelefonjainak a töltését is ő végezte.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?