Celeb / Híresség

Béres Anett kiakadt Nagy Alekosz randimeghívásán: „Hogy mersz engem felhívni, te ÓTVARÉK!”

Béres Anett határozott nemet mondott Nagy Alekosz randijavaslatára, akinek annyira beindította a fantáziáját a szőkeség kétségbeesett vallomása, miszerint nem talált még párra, hogy felajánlotta neki a társaságát. Anett ezt nem vette jó néven, durván leszólta a görög hőst.

 

 

 

Ahogy arról a Blikk is beszámoltBéres Anett fájó vallomást tett arról, hogy egykor nem így képzelte el az életét, és nem tudja, hol rontotta el. Az egykori valóságshow-szereplő családcentrikusnak tartja magát, de az is felmerült benne, hogy talán már nem is lesz gyermeke. Egy olyan társat keresne maga mellé, akivel összeházasodhat és családot alapíthat, mert mint mondta, már „végstádiumban” van a gyerekvállaláshoz. Anett felregisztrált a Tinderre, de érkezett Facebookon keresztül is egy igencsak érdekes ajánlat számára.

KAPCSOLÓDÓ:

Nagy Alekosz nyilvános levélben hívta randira, miközben eldicsekedett a havi 240 ezer forintos bevételével is. Az egykori villalakó konkrétan megírta, hogy mikor és hol várja a szőke szépséget, viszont olyan választ kapott, amelyre még talán ő sem számított. Alekosz elmondása alapján Anett így reagált a megkeresésére:

„Hogy mersz engem felhívni, te ÓTVARÉK! Hangzott el a lesújtó mondat a beköszönésem után. Anettet tegnap este hívtam fel telefonon, hogy közöljem, szándékaim komolyak. Nem erre számítottam. Pár évvel ezelőtt ez az igazán kedves lány rajongott a ValóVilágért, örömmel jött be mihozzánk, akkor úgy éreztem, hogy barátság alakult ki közöttünk. Párszor össze is futottunk azóta, beszéltünk is” – kezdte kifejteni a történtekkel kapcsolatban a negyedik széria győztese, majd hozzátette:

„Mély megrendüléssel, csalódással, szomorúsággal konstatáltam ezt a kiábrándító véleményét rólam, úgy érzem, neki erre okot nem adtam. Rövid dialógunk egyéb jelzőit már le sem írom. Mindössze 23 másodpercig tartott, ami alatt nekem csak annyit sikerült mondanom, hogy Szia Anett. Ezúton kívánok neki sok boldogságot…! Őszinte, igaz barátokat, és hogy megtalálja, akit keres” – hangsúlyozta a hivatalos Facebook-oldalán Alekosz.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?