Belföld, Hírek

Kiderült, milyen betegsége lehetett annak a kisfiúnak, akit hazaküldtek a kisvárdai kórházból és másnap meghalt – Már a rendőrség is nyomoz

Nyomozást indított a rendőrség a 11 éves Martinka ügyében, aki hirtelen, tragikus körülmények között hunyt el egy nappal azután, hogy a kisvárdai kórházból hazaengedték. Az RTL Híradó információja szerint a kisfiúnak szívizomgyulladása lehetett.

 

 

 

Ahogyan azt a Blikk is megírta, a dombrádi kisfiú nagyon beteg lett, tüneteire először hétfőn figyeltek fel a szülők: felment a láza, nem evett, nem ivott, ezért először háziorvoshoz, majd az ő utasítására a kisvárdai kórházba szállították a gyereket. A szülők úgy érzik, hogy a gyerekük nem kapta meg a szükséges vizsgálatokat (nem csináltak EKG-t, sem laborvizsgálatokat, és infúziót sem adtak neki), végül pár jó tanács után hazaküldték:

„Nővéremék be is vitték a gyermeket, de ott azt mondták, hogy a kicsinek semmi baja sincs, van miből leadnia, mert van tartaléka, de igyon sokat”  nyilatkozta akkor az édesanya nővére a Borsnak.

A kisfiú másnap reggel hirtelen remegni kezdett, majd eszméletét vesztette, és érezhetően nem volt pulzusa. A család a kiérkező mentők segítségéig megkezdte az újraélesztést.

„A szakszerű ellátásnak köszönhetően visszatért a gyermek keringése, akit állapotstabilizálást követően, helikopter segítségével azonnal intenzív osztályra szállítottunk” –nyilatkozta Ménes Dávid, az OMSZ szóvivője az RTL Híradónak. Ezek után a nyíregyházi kórházban sajnos az orvosok nem tudták már megmenteni.

Szívizomgyulladása lehetett a kisfiúnak.

A tragédia kapcsán nyomozást indított a rendőrség. A kisvárdai kórház közleménye szerint az intézményben ők is vizsgálatot folytattak, szerintük nem történt szakmai mulasztás, emellett együttérzésüket fejezték ki a családnak, amely tegnap temette el a kisfiút.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?