Celeb / Híresség

Steiner Kristóf hivatalosan is összeházasodott a szerelmével, Nimróddal – videó

Hatalmas a boldogság Steiner Kristóféknál, ugyanis a műsorvezető több hónapnyi előkészület után végre hivatalosan és legálisan is hozzámehetett élete szerelméhez, Nimrod Daganhoz. A páros Portugáliában egy sima fehér atlétában jelent meg, hogy kimondják egymásnak a boldogító igent. A megható pillanatról egy felvétel is kikerült.

 

 

 

Steiner Kristóf és kedvese, Nimrod Dagan már évek óta egy párt alkotnak, és már jó ideje el is költöztek hazánkból. Mivel nem titkolták, hogy nagy álmuk, hogy vegán elvonulásokat tartsanak, tudjanak meditálni és főzni is egy helyen, ezért a pár jelenleg egy görög kis faluban él, ahol többek közt falusi turizmussal foglalkoznak, de gyakran hazalátogatnak Magyarországra is. Néhány hónapja arról számoltak be, hogy szeretnék legálisan és hivatalosan is megerősíteni a szerelmüket, most pedig sort kerítettek az eskütételre.

„Mivel nem élünk már Izraelben, és nem létezik már ott civil házasság, ez egyfajta státusz. Nekünk vízum státuszunk volt, ami lejárt, így ebben a pillanatban nem is vagyunk házasok, amit orvosolnunk kell. Nimi az édesapja révén portugál is, így Portóban könnyen össze tudunk majd házasodni augusztusban. Ez papírtörténet is, ugyanakkor jó ürügy arra, hogy ismét bulizzunk egy jót” – mondta korábban a tévés.

Egy kis csúszással bár, de végre megtartották az esküvőt, így hivatalosan is összekötötték az életüket Portugáliában. Kristóf a korlátozott ideig elérhető Instagram-sztorijaiban mesélte el, hogy teljesen egyszerű, mégis nagyszerű volt a különleges pillanatuk, hiszen egy fehér atlétában, gyűrű, vendégek és pezsgő nélkül mondták ki a boldogító igent. A hivatalos TikTok-oldalán egy videót is kirakott az első, hivatalosan is házas pillanatukról.

@kristofandnimi When you get #married in #Portugal, and the #wedding ceremony gets to the point where you should repeat your #vows after the register, but you don't understand a single word, so you just improvise… congratulations to us! We are finally married legally! ❤️🌈 #LoveIsLove #GayMarriage ♬ original sound – KristofAndNimi


forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?