Celeb / Híresség, Érdekes, Film

8 életrajzi film, amitől teljesen el voltak ragadtatva azok, akikről forgatták

Rendkívül nehéz és felelősségteljes feladat, amikor nem egy kitalált személyről kell filmet készíteni, hanem egy valóságban is létező emberről, különösen akkor, ha az illető még mindig él és minden bizonnyal a filmet is látja majd. Ilyenkor nagyon sok múlik a forgatókönyvön, de még több múlik azon, hogy mennyire képesek beleélni magukat a színészek az adott emberek szerepébe. Vannak színészek, akik olyan zseniálisan megbirkóztak ezzel a feladattal, hogy még az általuk játszott emberek is le voltak nyűgözve az alakításuktól. Most 8 ilyen filmet gyűjtöttünk össze.

 

 

 

8. 127 óra

1636619617 1

A film Aaron Ralston túlélésének történetét mutatja be, aki egy szikla alá szorult és emiatt amputálni kellett a karját. A férfi rendkívül elégedett volt a róla készült filmmel.

,,A film annyira tényszerű, hogy szinte már dokumentumfilmként mutatja be az egészet” – mondta. Egyetlen pontatlanság volt csupán a történetben: amikor egy tóban úszkált a baleset előtt megismert lányokkal. A valóságban a férfi csak pár mászófelszerelést mutatott nekik.

7 A mindenség elmélete

1636619567 2

Hawking már premier előtt látta a filmet, és imádta. Mielőtt megnézte, azt mondta az őt alakító  Eddie Redmayne-nek: “Majd elmondom, mit gondolok – hogy jó vagy sem.” Erre a színész így válaszolt: “Örülök, ha tetszik és sajnálom, ha nem.”

A tudóst azonban rendkívül lenyűgözte a film, a végén még könnyeket is kellett törölgetni a szeméről. Elmondása szerint némelyik jelenet olyan volt, mintha tényleg saját magát látná a képernyőn.

Hawking maga is hozzájárul egyébként a film sikeréhez: engedélyezte ugyanis, hogy felhasználják a filmben a számítógép által generált hangját, melyet egyébként szigorú védjegyek védenek és senki sem használhatja engedély nélkül. A forgatókönyvíró Anthony McCarten elmondta, hogy kezdetben rengeteg pénzt költöttek rá, hogy valahogy megpróbálják utánozni a hangot, de egyik sem járt sikerrel. Nagy megkönnyebbülés volt, amikor Hawking úgy döntött, odaadja nekik az eredetit.



6 A Wall Street farkasa

1636619568 3

Jordan Belfort hosszasan méltatta a film hitelességét, külön megjegyezve DiCaprio lenyűgöző teljesítményét. Különösen tetszett neki a viharba került jacht ábrázolása, bár elmondása szerint ez élőben még félelmetesebb volt.

DiCaprioról Belfort azt mondta: “Megdöbbentett az, ahogyan képes volt átadni az energiámat, különösen az eladási és szónoklási jelenetekben. Nem a hangomat próbálta parodizálni, hanem inkább a modoromat, a hangnememet és a gesztusaimat.”

5 Rocketman

1636619553 4

Elton John maga is aktívan részt vett a róla szóló film forgatásán, mert attól tartott, hogy a készítők esetleg torzítják a jeleneteket, de a művész rendkívül elégedett volt a stáb profizmusával és magával a végeredménnyel.

,,Amikor Taron Egerton-ra néztem, nem is őt láttam, hanem magamat. Amikor meghallottam, hogy énekel, mintha magamat hallottam volna, de mégsem én voltam” – mondta Sir Elton John, külön kiemelve, hogy az őt alakító színész is rendkívül tehetséges énekes.

4 Én, Tonya

1636619656 mycollages 2021 11 11t101149 444

A főszerepet alakító Margot Robbie szerint Tonya Harding úgy nyilatkozott a filmről: “Lenyűgöző volt és hízelgő is egyben.” A színésznő hozzátette, hogy mindent megtett a korcsolyázós jelenetek közben, de még így sem volt olyan jó, mint kellett volna.

3 Eddie, a sas

1636619540 6

Eddie Edwards olimpiai síugró maga is támogatta a filmet, bár elmondása szerint nagyon félt attól, hogy “valami szuperhőssé változtatják őt a filmben, ami miatt később kinevetik, mint egy bohócot”. A végeredmény láttán azonban elismerte, hogy a rendezők és a színészek kiváló munkát végeztek, megőrizték a történet szívét, lényegét és szellemét.

 

 

 

 

2 Oroszlán

1636619559 7

Saroo Brierley imádta a filmet, mely arról szól, hogyan kereste meg az anyját Indiában, miután egy ausztrál házaspár elválasztotta őt tőle, amikor örökbe fogadták őt. Külön dicsérte az őt alakító színész munkáját, valamint lenyűgözte őt a mostohaanyját alakító Nicole Kidman teljesítménye is.

1 Ali

1636619607 mycollages 2021 11 11t102957 196

Muhammad Ali-nak nagyon tetszett, ahogy Will Smith alakította őt a filmben. Amikor arról kérdezték, hogyan bokszolt Smith, Ali azt mondta: “Sokkal jobb, mint amilyennek gondoltam.” A színész maga is elmesélte: ,,Az egyik jelenet közben a bajnok rá, nézett, majd bólintott annak jeleként, hogy jó munkát végeztem. Nagyon keményen dolgoztam, mindent megtettem, amit tudtam.”

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?