Belföld, Hírek

Itt a lista: ők lesznek Magyarország főispánjai

Összesen 19-en vannak, 18 férfi és egy nő.

 

 

Mint ismert, kedden a képviselők a kormánypártok kezdeményezésére 140 igen, 36 nem szavazattal, kétharmados többséggel fogadták el Magyarország Alaptörvényének tizenegyedik módosítását. Ahogyan arról mi is írtunk, ez több változást is jelent, például, hogy a történelmi hagyományokra hivatkozva ezután a megyéket vármegyéknek fogják nevezni. Ezeket pedig a főispánnak nevezett kormánymegbízottak irányítják majd.

A kormánymegbízottak hivatalos listája a kormányhivatal.hu-n is elérhető. Ez alapján ők lesznek Magyarország főispánjai:

  • Kovács Ernő, Bács-Kiskun megye
  • Horváth Zoltán, Baranya megye
  • Dr. Takács Árpád, Békés megye
  • Dr. Alakszai Zoltán, Borsod-Abaúj-Zemplén megye
  • Dr. Sára Botond Attila, Budapest Főváros
  • Dr. Simon László, Fejér megye
  • Széles Sándor, Győr-Moson-Sopron megye
  • Rácz Róbert, Hajdú-Bihar megye
  • Ignácz Balázs, Heves megye
  • Dr. Berkó Attila, Jász-Nagykun-Szolnok megye
  • Dr. Kancz Csaba, Komárom-Esztergom megye
  • Szabó Sándor, Nógrád megye
  • Tarnai Richárd, Pest megye
  • Dr. Neszményi Zsolt, Somogy megye
  • Román István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
  • Horváth Kálmán, Tolna megye
  • Vámos Zoltán, Vas megye
  • Takács Szabolcs, Veszprém megye
  • Dr. Sifter Rózsa, Zala megye

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?