Hírek

Már Európa a majomhimlőjárvány epicentruma

A nyári hónapokban ráadásul felgyorsulhat a betegség terjedése a WHO szerint.

 

 

Egyre jobban terjed a majomhimlő a világban: az igazolt fertőzöttek száma meghaladja a 2 ezret, a gyanús esetekkel együtt pedig már 2200 körüli érintettről van tudomása a hatóságoknak szerte a világon – írja a Portfolio az Our world in Data adatbázisa alapján.

A kontinensen Nagy-Britanniában van a legtöbb majomhimlős, ahol június 14-ig 524 esetet regisztráltak.

Az Európai Unió országai közül pedig Spanyolországban kapták el legtöbben a fertőzést, itt 313 esetről tudnak. Németországban 263 fertőzöttet azonosítottak, Portugáliában 231-et, Franciaországban 125-öt. Magyarországon hat majomhimlős esetről tudnak.

A cikkben idézik Ali Zumla egyik cikkét, amelyben a University College London Medical School fertőző betegségek professzora azt írta, hogy „korábban is előfordultak majomhimlős esetek szórványosan olyan országokban, ahol ez nem jellemző, de soha nem ilyen számban, kontinenseken keresztül és folyamatosan, emberről emberre terjedő helyi fertőzésekkel”.

Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet európai régiójának igazgatója azt mondta, hogy

a majomhimlőjárvány kitörésének epicentruma egyértelműen Európa,

itt már 25 országban több mint 1500 esetet azonosítottak, és ezek globálisan a megbetegedések 85 százalékát teszik ki.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) bejelentette, június 23-án rendkívüli ülést tart annak eldöntésére, hogy a globális majomhimlőjárványt nemzetközi jelentőségű közegészségügyi vészhelyzetnek minősítse-e.

A WHO szerint

a majomhimlő terjedése felgyorsulhat a nyári hónapokban Európában,

amikor, ahogy Hans Kluge fogalmazott, több száz Pride rendezvényt, zenei fesztivált és egyéb tömeges összejövetelt tartanak.

Az Európai WHO-igazgató ezért sürgős intézkedésre szólította fel a hatóságokat és a civilszervezeteket a gyorsan növekvő majomhimlős esetek visszaszorítására.

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?