Belföld, Hírek

100-150 ezer adócsaló KATÁ-s lehet – Rájuk szállhat a NAV

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) átalakított formában tartaná meg a KATÁ-t és online konzultációt kezdeményez a vállalkozókkal – olvasható a szervezet tájékoztatójában. A fővárosi kamara úgy vélekedik, hogy Parragh László MKIK-elnök KATÁ-val kapcsolatos nyilatkozatai ellentétesek a kamara alapszabályával és csakis az ő személyes nézeteit tükrözik. A BKIK szakértői megalapozottabb döntéselőkészítés mellett érvelnek a KATA-átalakítás kapcsán, és ezért egy részletes bontást is közöltek, hogy jelenleg milyen csoportok milyen céllal használják ezt a kedvezményes adózást és kik azok, akik visszaélnek vele.

 

 

A BKIK emlékeztet arra a közleményében, hogy „a magyar gazdasági kamarák törvényben rögzített feladata, hogy a gazdasági tevékenységet folytató szereplők általános, együttes érdekeinek érvényesülését figyelembe véve érdekközvetítést, érdekegyeztetést folytassanak és ennek céljából részt vegyenek az átfogó gazdaságfejlesztési, gazdaságstratégiai döntések előkészítésében az állami szervekkel, illetve a gazdasági érdek-képviseleti szervezetekkel együttműködve”. „Annak következményeként, hogy Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke ígérete ellenére nem hozott létre tavaly a kamara keretén belül egy KATÁ-t vizsgáló bizottságot és csak idén május végén adott lehetőséget a területi kamaráknak egy rövid, egyhetes konzultációra, a BKIK kijelenti, hogy

Parragh László KATÁ-t illető nyilatkozatai ellentétesek az MKIK alapszabályával és kizárólag az ő személyes nézeteit tükrözik

– írja a BKIK utalva az MKIK elnökének legutóbbi nyilatkozataira.

Emlékezetes, Parragh László május végén egy lapinterjúban jelezte, hogy át kell alakítani a KATA adónemet, be kell zárni a kiskapukat. Kedden pedig már kiderült: Varga Mihály pénzügyminiszter tárgyalt az MKIK elnökével, mert a szervezet azt kéri a kormánytól, hogy „számolja fel a kormány a KATA adónemmel kapcsolatos visszaéléseket”. 

Tekintettel arra, hogy a hazai 450 ezer KATÁ-s vállalkozás nagyjából 25%-a budapesti székhelyű, és így a BKIK által képviselt, nagyjából minden harmadik vállalkozás KATÁ-s jogviszonyban működik, a BKIK vezetése a küldöttgyűlése felhatalmazásával ajánlásokat fogalmaz meg a KATA átalakításával kapcsolatban – áll a BKIK közleményében.

Ugyanakkor a BKIK-nak mint köztestületi gazdasági kamarának nem egyoldalúan, hanem az összes vállalkozó és a gazdaság átfogó érdekeinek figyelembevételével kell kialakítania az álláspontját. A BKIK szakértői ezen szempontok alapján elemezték a KATÁ-s vállalkozások helyzetét, és javasolják több csoportra osztani a KATÁ-s vállalkozásokat, valamint külön-külön kezelni őket:

  1. Körülbelül 100-150 ezren a KATA eredeti szempontjainak megfelelően főállású vállalkozóként elsősorban lakossági ügyfeleket és ügyfelenként maximum évi 1 millió forint értékig szolgálnak ki vállalati megrendelőket. Ezek alapvetően a kisiparosok és lakossági szolgáltatók (például vízvezeték-, villanyszerelők, taxisok, fodrászok, kozmetikusok stb.). Az esetükben minden adott ahhoz, hogy az adótételek 10 év utáni valorizációjával (esetlegesen sávos adótételek bevezetésével, mint 0-9 M és 9-18 M Ft-os sávok) és a számlázási határok átalakításával továbbra is a KATA keretei között tudják folytatni a működésüket. Egy ilyen alsó és felső sáv esetén ezeket az összegeket valahol 70-100 ezer, illetve 120-150 ezer Ft körül lehetne megállapítani, a megfelelő adatelemzések alapján. Fontos szempont, hogy ez a szektor körülbelül 30-50%-os költséghányaddal működik. A szektornak a sajátossága, hogy a jelentős lakossági forgalom miatt erős a bevétel eltitkolási lehetőségük, miközben az ellenőrzésük nehéz, így a KATA kedvező lehetőségei a fekete vagy szürke működésük legális alternatívája. Az általános szabályok szerinti adózáshoz képest kedvezőbb adómérték a gazdaságfehérítési cél érdekében esetükben továbbra is megtartandó. Ezt a csoportot a BKIK szakértői lakossági és szórt vállalati ügyfelű KATÁ-soknak nevezték el.
  2. Nagyjából 100-150 ezren a KATA eredeti célján túlmutatóan, de alapvetően mégis szabályosan és etikusan váltottak a KATÁ-s adózásra. Nekik a vállalati megrendeléseik ügyfelenként már akár jóval évi 1 millió forint felett vannak, de a színlelt szerződés vagy a bújtatott foglalkoztatás az esetükben mégsem merülhet fel a valós gazdasági eseteiket megvizsgálva. Ezek a vállalkozások alapvetően szabályosan éltek a KATA adta nagyon kedvező adózási lehetőséggel (a kötelező adatszolgáltatásnak eleget tesznek, és a 6 pontos szűrő feltételekből több mint egynek megfelelnek), de mivel az ő esetükben a bevételeltitkolás már csak részben lehetséges, így náluk az egyszerű adminisztráció fenntartása érdekében már magasabb tételes havi adó kérhető, mint a lakossági és szórt vállalati ügyfelű KATÁ-sok esetében. Ebbe a szektorba tartoznak alapvetően a szellemi foglalkozású vállalkozók. Ők egyébként átlagban 10-20% költséghányaddal működnek. Az adótétel megállapítása során arra kell figyelemmel lenni, hogy náluk a KATA adózás alternatívája az egyéni vállalkozók általános szabályok szerinti adózása (és semmiképp nem a munkaviszony!). Ebben az esetben a személyes és családi, vagy baráti magánszemélykénti fogyasztás és a vállalkozói költségek között könnyű az átjárás (lakás/iroda, autó, telefon, nyomtató stb.), így általános szabályok szerinti adózás esetén a bevételüknek akár 30-50%-át költségekkel viszonylag könnyen le tudják fedni. (A KATA előtti egyéni vállalkozói világ érzékeltetésére egy idézet az MNB 2006-os tanulmányából: „Az egyéni vállalkozók bevallásadatai azonban azt mutatják, hogy a vállalkozói adóalap az összes bevétel mindössze 2%-át tette ki, vagyis az egyéni vállalkozók nagyjából 98%-os költséghányaddal dolgoztak 2005-ben, az egyéni vállalkozásoknak 61%-a veszteséges vagy nullszaldós.” [Krekó Judit és P. Kiss Gábor: Az adóoptimalizálástól az optimális adóig – az első lépés; Adóelkerülés és a magyar adórendszer]). Ennél a csoportnál az alsó és felső sáv esetén az átalányadó összegeket 0-9 millió forint között körülbelül 100-130 ezer forint, illetve 9-18 millió forint között körülbelül 150-200 ezer forint körül lehetne megállapítani, a megfelelő adatelemzések alapján. Ezt a csoportot a BKIK szakértői koncentrált ügyfelű KATÁ-soknak nevezték el.
  3. Nagyjából 60-80 ezer vállalkozó alapvetően főállású alkalmazottként vagy nyugdíjasként csak „mellékállású” keresetkiegészítési lehetőségként lettek KATÁ-s vállalkozók, és az éves bevételük 1-2 millió forint alatt marad, így a havi 25 ezer forintos fix adótétel mellett akár 20-30%-os adómérték is kijöhet a végső elszámolásnál. Esetükben sokszor akár kedvezőbb adókulcsra kijövő adózási formák is rendelkezésre állnak, de a KATA hihetetlen egyszerűsége felülírja az évente más módon megspórolható pár tizezer forintot, amit az általános szabályok szerinti egyéni vállalkozói adózáshoz szükséges könyvelői díj valójában el is vinne. Esetükben egy új adónemet javasol bevezetni a BKIK (például KEKI – kereset kiegészítési adó néven), ami csak „mellékállásként” a mostani 25 ezer forintos havi adót megtartva évi maximum 2-3 millió forint leszámlázására tenné jogosulttá a vállalkozókat. (2-3 millió forint fölött a 40%-os KATA kulcs lépne életbe). Ezt a csoportot a BKIK szakértői kereset kiegészítésű célú KATÁ-soknak nevezték el. Az évi 3 millió forint felett legálisan számlázó „mellékállású” KATÁ-sokat a lakossági és szórt vállalati ügyfelű és koncentrált ügyfelű KATÁ-sok keretein belül javasolják kezelni külön havi adótételekkel.
  4. Körülbelül 100-150 ezer vállalkozó a KATA adónemet teljesen visszaélés jelleggel használja az ügyletei valós gazdasági tartalmának megfelelő jóval magasabb közteher kikerülésére. Ezek a KATÁ-s vállalkozók az Adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvényben tételesen kimondott joggal való visszaélés tilalmát követik el (Art. 1. § Az adójogviszonyokban a jogokat rendeltetésszerűen kell gyakorolni. Az adótörvények, önkormányzati rendeletek alkalmazásában nem minősül rendeltetésszerű joggyakorlásnak az olyan szerződés vagy más jogügylet, amelynek célja az adótörvényben, önkormányzati rendeletben foglalt rendelkezések megkerülése.) Ők azok tipikusan, akik munkajövedelem vagy általános szabályok szerinti osztalékjövedelem helyett KATÁ-s számlát kiállítva jelentős kárt okoznak mind a költségvetésnek, mind az adózási szabályokat betartó versenytárs vállalkozóknak. A KATA adózásból való kiszorításuk elsődleges gazdasági és költségvetési érdek, melyet a BKIK is maximálisan támogat. Ezt a csoportot a BKIK szakértői adóelkerülő (köznyelven adócsaló) KATÁ-soknak nevezték el. Ez a csoport jellemzően a koncentrált ügyfelű KATÁ-sok kategóriába kerülne a jövőben a fentiek elfogadása esetén, így a mostanihoz képest eleve egy jelentősen emelt havi díjat fizetnének, ami a költségvetés kiesését csökkentené. De az ő felderítésük és a fiktív KATÁ-s szerződések valóságos gazdasági tartalomhoz igazodó átminősítése a BKIK szerint elsődlegesen a NAV feladata, aminek a kockázatelemzési képességei ugrásszerűen megnőttek a NAV-hoz bekötött számlázóprogramok és a kézi számlák adatainak kötelező beküldése révén. A BKIK támogatná, hogy az etikus KATÁ-sok és az adócsaló KATÁ-sok szétválasztására a NAV külön részleget hozzon létre kellő jogosítványokkal ellátva. Ezeknek az emelt szintű jogosítványoknak a pontosítására a BKIK a KATÁ-s vállalkozók véleményét is kikérné, mivel a vállalkozói visszajelzések egy részéből az derül ki, hogy a kedvező adó megmaradásáért cserében a jogszerűen eljáró vállalkozók elfogadnák az ellenőrzések szigorítását is. A társadalomra és a költségvetésre kiemelten veszélyes esetek kezelésére, amikor a munkáltató által létrehozott kényszervállalkozások jönnek létre, a BKIK azt javasolja, hogy ne a kényszervállalkozó magánszemélyeket, hanem a megrendelői oldalon levő vállalatokat büntesse kiemelten a NAV. Az esetleges túlzott szigor elkerülése érdekében a megrendelői oldalon levő vállalatok a számukra bizonytalan megítélésű KATÁ-s alvállalkozói szerződéseik akár előzetes vagy menet közbeni értékelését kérhetnék a NAV-tól, és ha az a nem jogszerű KATÁ-zás esetét hozná ki, akkor a megrendelők észszerű határidőn belül büntetés nélkül átalakíthatnák a jogviszonyokat a NAV által jelzett módon.

Annak érdekében, hogy a BKIK által képviselt gazdasági szereplők véleményét minél szélesebb körben figyelembe tudják venni a konkrét javaslatcsomag kialakításában, a kamara online konzultációt kezdeményez a vállalkozókkal. Ennek eredménye lehet a BKIK meggyőződése szerint egy életképes, széles körben elfogadott KATA konstrukció – zárul a közlemény.

forrás: portfolio.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?