Belföld

Részegen berakta a csatornába az autót, majd visszament a kocsmába inni

Szürreális, már-már vígjátékba illő baleset történt Salgótarjában. Szerencsére senki nem sérült, maximum a vétkes önérzete.

 

 

Egy 49 éves férfi még 2021 októberében, egy erősen átmulatott éjszaka másnapján, reggel újra leittasodott, majd dél körül az adásvétel előtti kipróbálás céljából a nála lévő autóval elindult salgótarjáni otthonából. Hazáig azonban már nem jutott el, útba esett egy kocsma, ahol mindenképp meg kellett állni néhány további italra. Miután ezzel a tevékenységgel végzett, újra a volán mögé ült, erősen részeg állapotban, aminek nem lett jó vége.

A menetiránya szerinti jobb útpadkára hajtott, onnan átsodródott a bal oldalra, ahol az autóval félig a vízelvezető árokba borult. Ekkor emberünk úgy érezte, hogy nem lehet így vége a napnak: urasan visszasétált a presszóba és kért még néhány italt, a rendőrség járőrei pedig ezen a ponton csatlakoztak be a történebe.

Részegen berakta a csatornába az autót, majd visszament a kocsmába inni 1

A baleset következtében egy lakóház kerítésének vasbeton oszlopa kitört, valamint a kerítés melletti dísznövények is megsemmisültek. Az ügyészség vádiratában indítványozta, hogy a férfival szemben a Salgótarjáni Járásbíróság felfüggesztett fogházbüntetést szabjon ki, tiltsa el a közúti járművezetéstől, valamint kötelezze az 85 933 forint bűnügyi költség megfizetésére.

forrás: vezess.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?