Hírek, Külföld

Megszületett a döntés: Ukrajna, Moldova és Grúzia hivatalosan is az Európai Unió tagjelöltjei

Az Európai Bizottság azt ajánlja a tagállami kormányokat tömörítő tanácsnak, hogy adjon európai perspektívát és tagjelölti státust Ukrajnának, Moldovának és Grúziának – jelentette be Ursula von der Leyen, a brüsszeli testület elnöke pénteken hozzátette, hogy azzal a feltétellel, ha az országok számos fontos reformot végrehajtanak.

 

 

Ursula von der Leyen, a testület elnöke az ukrán nemzeti színekbe öltözve azt mondta: a bizottság Ukrajna csatlakozási kérelmét a koppenhágai kritériumok alapján körültekintően értékelte. Véleménye szerint Ukrajna egyértelműen bizonyította elkötelezettségét az európai uniós értékek iránt, az ország évek óta fokozatosan közeledik az EU-hoz.

„Ukrajnát, mint tagjelölt országot kell üdvözölnünk, ez azon a felismerésen alapul, hogy jó munkát végeztek, de még nagyon sok tennivaló van hátra” – hangsúlyozta Von der Leyen. Mint mondta, 2016 óta az EU-nak társulási megállapodása van Ukrajnával, és annak keretein belül az ország 70 százalékban átültette az uniós szabályokat, szabványokat és normákat. „Ennek alapján a bizottság azt ajánlja, hogy Ukrajna kapjon lehetőséget arra, hogy az Európai Unió tagjává váljon. A tagjelölti státust azzal a feltétellel kell megadni, hogy Kijev számos területen további lépéseket tesz”-tette hozzá.

Később a Twitter-oldalán azt írta:

Azt akarjuk, hogy velünk éljék meg az európai álmot.

Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke is válaszolt a bejelentésre és örömét fejezte ki. Mint mondta, ez az első lépés a tagsághoz vezető úton.

„Ez az első lépés az Európai Uniós tagsághoz vezető úton és ez bizonyosan közelebb visz minket a győzelemhez. Hálás vagyok Ursula von der Leyennek és az Európai Bizottság minden tagjának ezért a történelmi döntésért”

Ursula von der Leyen közölte, Moldova és Georgia is bizonyította elkötelezettségét az európai uniós értékek betartása iránt.

Mindkét ország szilárd alapot teremtett ahhoz, hogy tovább igazodjanak az uniós vívmányokhoz, de néhány feltétlenek még teljesülnie kell, további kulcsfontosságú reformok végrehajtása minkét fél részéről még szükséges – tette hozzá az uniós bizottság elnöke.

A tagjelöltség még nem jelenti azt, hogy az adott ország uniós tagállammá vált volna. Ukrajna 2014-ben kért tagjelölti státuszt, és az ezzel kapcsolatos ügye a háború kezdete, vagyis február vége óta napirenden van, de még évekig tarthat, míg az ország valóban az EU részévé válik.

Ukrajna uniós tagjelöltségét egyebek mellett Franciaország, Németország, Olaszország és Románia, valamint Magyarország vezetői is támogatták. Bulgária, Csehország, Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Szlovákia és Szlovénia elnöke pedig levélben sürgették korábban, hogy Ukrajna a lehető leggyorsabban az Európai Unió tagjává váljon.

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?