Belföld, Hírek

A szív megszakad, „Inez elment” – Megszólalt a buszba zárt kislány édesanyja: hiába imádkoztak a gyermekért

Három napon át élt a remény, három napig küzdött Inez szervezete és az orvosok, ám sajnos minden bizakodás szertefoszlott. Az ovibuszon bezárva hagyott 4 éves kislány ma a debreceni kórházban elhunyt.

 

 

„A Debreceni Egyetem Klinikai Központ gyermek intenzívének szakemberei mindent megtettek, hogy megmentsék a beteg életét. A legmagasabb szintű ellátás ellenére azonban a gyermek életét vesztette” – állt a kórház lesújtó közleményében. A kislány halálhírét édesanyja, Eszter is megerősítette lapunknak.

Igen, Inez sajnos elment

– mondta szűkszavúan a tiszaderzsi anyuka, aki – érthető módon – nem kívánt bővebben nyilatkozni. A család összeomlott és hiába imádkoztak egy emberként a környező falvak lakói is.

Kérdések sokasága sorjázik az ország közvéleményét megrázó esettel kapcsolatban, ezeket majd a nyomozás tisztázza. Azonban a Blikk egészen megdöbbentő információk birtokába jutott. Úgy tudjuk, hogy az ovibusz sofőrje, T. István – akit a rendőrség már meggyanúsított – a tomajmonostorai polgármesteri hivatal mellett parkolta le a járművet, majd ment a dolgára. Itt, a hivatal mellett és az óvodától mindössze három percnyi sétára vívta nyolc órán keresztül szörnyű tusáját Inez a járműben uralkodó 50 fokos hőségben, mindez mégsem tűnt fel senkinek.

Ebben a kisbuszban felejtették benne a négyéves kislányt/Fotó: Zsolnai Péter
Ebben a kisbuszban felejtették benne a négyéves kislányt/Fotó: Zsolnai Péter

A kislány segélykiáltásait sem vette észre senki, pedig egy idő után biztosan kétségbeesve próbált kijutni a katlanná vált járműből. Értesüléseink szerint a kicsire végül a sofőr váltótársa talált rá. Addig a kislány óvodájából senki sem hívta Inez szüleit. Több, mint furcsaság, hogy a busz, amely az óvodásokat szállította, nem volt felszerelve gyermekülésekkel. Márpedig ellentétes esetben nyilvánvaló, hogy a gyerekek kicsatolásakor észre kellett volna venni minden buszon tartózkodó óvodást.

A Polgármesteri Hivatalban azt ígérték, lehetőségeikhez képest mindent megtesznek majd a családért /Fotó: Zsolnai Péter
A Polgármesteri Hivatalban – az épület mellett parkolt a végzetes napon is a jármű – azt ígérték, lehetőségeikhez képest mindent megtesznek majd a családért /Fotó: Zsolnai Péter

A meggyanúsított sofőr, aki maga sem volt tisztában azzal, hogy bent maradt a buszban a kislány, köztiszteletben álló személy nemcsak Tomajmonostorán, de az egész környéken. Felesége tanárként dolgozik, a helyiek szerint egy jólelkű, kedves, sportos családról van szó. Információink szerint a sofőr többször is fenyegetőzött azzal, hogy önkezével véget vet életének, miután megtudta: Inezt súlyos állapotban mentőhelikopter szállította el Debrecenbe. Elértük egyik fiát, ám a nyomozásra való tekintettel nem akart beszélni. Úgy tudjuk, a családapa képtelen feldolgozni a történteket.

Tomajmonostora polgármestere, Fazekas Szabolcs a település közösségi oldalán fejezte ki részvétét a családnak. Azt ígérték, lehetőségeikhez képest minden támogatást megadnak nekik. A polgármesteri hivatalra kitűzték a fekete zászlót, a csillogó szemű Inezre emlékeznek, aki pár hónapja fújta el a gyertyát 4. szülinapi tortáján.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság a továbbiakban foglalkozás körében elkövetett halált okozó veszélyeztetés vétség miatt, szakértők bevonásával folytat eljárást az ügyben.

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?