Állat, Hírek

Korábban ismeretlen koronavírust mutattak ki pockokban

Egy új tanulmány alapján egy korábban ismeretlen koronavírus van jelen a svédországi vöröshátú erdeipockokban – írja a ScienceAlert. A Grimsö-vírus a kutatók szerint gyakori és elterjedt, a friss eredmények pedig megerősítik, hogy a vadállatok virológiai monitorozása rendkívül fontos.

 

 

Még mindig nem tudjuk, hogy a Grimsö-vírus milyen potenciális veszélyeket jelenthet a közegészségügyre

– mondta Åke Lundkvist, az Uppsalai Egyetem munkatársa.

A vöröshátú erdeipocok Európa leggyakoribb rágcsálói közé tartozik. Az állatok viszonylag gyakran találkoznak az emberrel, és esetenként veszélyes kórokozókat is hordozhatnak. A kedvezőtlen időjárás elől a faj egyedei például gyakran épületekben keresnek menedéket, ilyenkor nő a fertőzések esélyét.

LILLIAN KING / GETTY IMAGES

Lundkvist és kollégái már a Covid-19-pandémia kitörése előtt is vizsgálták a pockok betegségeit, illetve az átterjedés kockázatait. 2015 és 2017 között a csapat 450 példányt tanulmányozott, az egyedek a Stockholmtól nyugatra fekvő Grimsönél éltek. A szakértők koronavírusokra tesztelték az állatokat, és megállapították, hogy a bétakoronavírusok a minták 3,4 százalékában van jelen. A koronavírusok ezen csoportja a denevérekre és a rágcsálókra jellemző, a kórokozók emberre átterjedve megfázást és egyéb légúti betegségeket idézhetnek elő.

Az elkövetkező három évben a kutatók a Grimsö-vírus több törzsét is kimutatták, az organizmus embert nem fertőzött. A vírus közeli rokonai Európa más részein, például Franciaországban, Németországban és Lengyelországban elterjedtek a pockok között. A Grimsö-vírus változatossága arra utal, hogy könnyen alkalmazkodik.

A friss eredmények ismét megerősítik, hogy szükség van a vadon élő állatok átfogó virológiai monitorozására. A Covid-19 megjelenésével a saját bőrünkön is megtapasztaltuk a zoonózis, azaz a betegségek állatról emberre történő terjedésének veszélyeit.

forrás: 24.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?