Celeb / Híresség

Alekosz emberkísérleteket végez a hölgyeken: „Alapkülönbségeket vélek fölfedezni a szép női agy, és az előnytelen női agy működési elvei között”

Nagy Alekosz kutatásba kezdett és a külsejük alapján tett különbséget a nők szellemi képességei között.

 

 

Nagy Alekoszt a Való Világ negyedik szériájában ismerte meg az ország, a reality show későbbi győzteséről pedig azóta tudhatjuk, hogy a nők megszállotja. A műsor óta eltelt 11 év alatt láthattuk már őt hősszerelmes szívtipróként, megzabolázhatatlan szexkiborgként, illetve feleségkereső férjjelöltként, a legújabb arcával azonban még sosem találkozhattunk.

A korábban a BRFK által is megfigyelt görög hős ugyanis ezúttal közösségi oldalán jelezte, tudósnak áll és emberkísérleteket fog végezni a nőkön. Azt, hogy Alekosz bizarr módszerei mennyire állják meg a helyüket, mindenki döntse el maga, annyi azonban biztos, hogy gondolatmenetével ismételten hatalmas port fog kavarni.

Különösen annak fényében, hogy első tudományos feltevésében azonnal sikerült különbséget tennie az előnyös, illetve az előnytelenebb külsejű hölgyek agya között, eszmefuttatásába pedig valahogy a reszelt máj fogyasztásának kérdését is belefűzte.

„𝗞𝗜́𝗦𝗘́𝗥𝗟𝗘𝗧!

Mindenkétséget kizárólag alapkülönbségeket vélek fölfedezni a szép női agy, és az előnytelen női agy működési elvei között. Erre, a még felnemtárt és megfejtetlen problémának a tanulmányozására teszem fel az elkövetkezendő időszakot.

A maroknyi, azaz a nagyjából 6-8 létező női típus tanulmányozása alatt, a vizsgált nők egymással való tudományos szembeállítása lesz a cél. A kísérleteket itt, az önök szemeláttára fogom végezni; keresztkérdéseket kapnak a nők.

𝗘𝗟𝗦𝗢̋ 𝗞𝗘́𝗥𝗗𝗘́𝗦 – 𝗘𝗟𝗦𝗢̋ 𝗞𝗜́𝗦𝗘́𝗥𝗟𝗘𝗧!

Kedves Szépnők! Étteremben miért nem esztek reszteltmájat? Előnytelen társaitok, megeszik azt. Az vagy amit megeszel. Ezért nem eszed meg azt?” – fejtegette a létfontosságú témát Alekosz.

Írása megosztását követően lapunk felvette a kapcsolatot a realitysztárral, aki azon kérdésünkre, hogy nem tart-e attól, hogy sokan egy ismeretlen, önjelölt, áltudósnak fogják tartani, ennyit válaszolt: „Mindenki vesztes, aki nem ismer!”

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?