Celeb / Híresség

Válságba került Zámbó Krisztiánék kapcsolata

Aggódnak a rajongók Zámbó Krisztián és Takács Zsuzsika kapcsolatáért.

 

 

A pár korábban már többször is szakított, de az utóbbi években úgy tűnt, kiegyensúlyozottá vált Zámbó Jimmy legidősebb fiának párkapcsolata: házasságot, családalapítást tervezett az influenszer lánnyal. Vasárnap azonban Zsuzsika a közösségi oldalán 24 óráig elérhető történetében arról posztolt, hogy – az időjáráshoz hasonlóan – a kedve is borús, majd a követői kérdéseire válaszolt.

Az egyik a párkapcsolatáról faggatta, ugyanis az utóbbi időben egyre kevesebb közös képet osztottak meg magukról, sőt, már az Instagramon sem követik egymást. Erre sokan felfigyeltek, és többekben felmerült, hogy felbontották az eljegyzésüket, illetve szakítottak. Zsuzsi a válaszában finoman utalt rá, hogy a hullámvölgybe került a kapcsolatuk.

– Több száz ilyen kérdés és üzenet érkezik, kicsit ez magánügy. (…) Vannak eszméletlen jó és vannak nehezebb időszakok egy párkapcsolatban. Szerintem ez mindenhol így van. Biztosan sokan imádják világgá kürtölni a dolgaikat, én nem ez a típus vagyok, annak ellenére, hogy ennyi mindent megosztunk a magánéletünkkel kapcsolatban – magyarázta Zsuzsi, majd később egy üzenetet is közzé tett, vélhetően az énekesnek címezve:

Három dolog soha nem tér vissza: a kilőtt nyíl, a kimondott szó és az elmúlt nap.

A Blikk megkereste Zsuzsikát és Krisztiánt is, s egyikük sem cáfolta, hogy válságba került a kapcsolatuk, de nem kívántak nyilatkozni. Ugyanakkor a pár egyik közeli barátja elmondta, hogy komoly nézeteltérés támadt a szerelmesek között.

– Mint minden kapcsolatban, náluk is előfordulnak veszekedések. Úgy tudom, a közelmúltban volt egy nagy beszélgetésük, de erről részletet nem tudok. Annyi biztos, hogy olyan megoldást fognak keresni, amely mindkettőjüknek a legjobb. Sajnos, előfordul, hogy két ember rájön, nem működik valami, ez szomorú, s Krisztiánék sem kivételek – közölte a Blikk informátora.

A pár idén ünnepelte kapcsolatának tizenegyedik évfordulóját, s már több éve jegyben járnak, ám eddig nem került sor a menyegzőre. Egy korábbi interjúban Zsuzsi még arról beszélt, hogy az esküvőt idén nyárra tervezik, a babaprojektet pedig a jövő évre tűzték ki.

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?