Celeb / Híresség, Külföld

„A novemberi választások után még durvább lesz” – Vajna Timit elfogta a rettegés attól, amit Los Angeles utcáin látott

Los Angeles – A történelem ismétli önmagát, Vajna Tímea (38) ismét egyedül néz szembe az amerikai zavargásokkal.

 

 

 




 

Az örökösnő posztjai alapján még júniusban írta meg a Blikk, hogy fél, aggódik a Los Angelest is elért zavargások miatt, akkor szereleme, Zoltán nélkül kellett szembenéznie az utcákon elhatalmasodó káosszal. Most egy nagyon hasonló esetről posztol Instagram-sztorijában, több képet is közzétett, amelyeken az amerikai hatóságok intézkedtek és a földre tepernek egy embert.

– Sok a rablás. Minden nap ez van itt, és a novemberi választások után még durvább lesz – írta a dulakodó hatóságokat ábrázoló fotók mellé. Vajna nemrég tért vissza Amerikába, jelenleg egyedül, de a napokban kapott egy házassági ajánlatról szóló üzenetet, és egy plüssmacit. Az örökösnő egy közeli barátnője arról beszélt, hogy Vajna egyelőre szeretné megőrizni a függetlenségét, persze ez nem jelenti azt, hogy eltávolodott volna Zoltántól. Tímea jelenleg egyedül van Los Angelesben, de barátok veszik körül, korábban barátainak úgy nyilatkozott, hogy ha elharapódzik a helyzet az Egyesült Államokban újra elgondolkodik a hazatérésen.

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?