Celeb / Híresség, Ezoterika

Segítséges kért Berki Krisztián szelleme: megszólalt a halottlátó

Kiss Kató állítja, a médiasztár szelleme már egy nappal a halála után megjelent nála. Meggyőződése, hogy üzenni akart!

 

 

Halottlátóhoz fordult Berki Mazsi! Talán azért fordulhatott Kiss Katóhoz, hogy kapcsolatba léphessen a múlt héten pénteken elhunyt férjével, Berki Krisztiánnal. A fiatal özvegyet éppen akkor kapták lencsevégre az utcán, amikor  a híres léleklátóhoz sietett. Mintegy másfél órát töltött az épületben, majd mosolyogva távozott.

„Azonnal felismertem Mazsit, ahogy ment a házhoz. Szegényen látszott, hogy megtört, szomorú volt. Feketében volt, ami érthető, hiszen gyászol. Sejtettem, hogy Katóhoz megy, itt a környéken mindenki ismeri őt, de utána oda is mentem a kaputelefonhoz és ott volt a név. Remélem, választ kap a kérdéseire és megnyugszik a lelke” – mondta a Blikknek Imre, aki fotókat is készített Mazsiról: ezeket ide és ide kattintva nézheted meg!

„Nem kaptam engedélyt arra, hogy nyilatkozzam erről” – mondta a lap megkeresésére a léleklátó, aki arról viszont beszélt, hogy a napokban érzékelte a korábbi főpolgármester-jelölt szellemét.

– mondta mély meggyőződéssel Kató.

„Minél frissebb a haláleset, annál nagyobb a megjelenő lélek intenzitása. Úgy éreztem, ­Krisztián segítséget kért tőlem a halála után egy nappal, konkrétan adta a tudtomra a dolgokat, a ­kérdéseit. Ezeket nyomatékosította is különféle energiákkal, például felkapcsolódott a lámpa és zörgéseket is lehetett hallani” – tette még hozzá.

Mint arról a Ripost elsőként beszámolt, az egykori Fradi-vezér holttestére a kislánya, Natasa talált rá az otthonukban május 6-án. A rendőrség kizárta az idegenkezűséget, de még vizsgálják az esetet, mivel Berki otthonában kábítószergyanús anyagot találtak. A médiasztár és felesége, Mazsi hosszú ideje harcoltak a házasságukért, és bár úgy tudni, az utóbbi időben már külön éltek, szerették volna megmenteni a kapcsolatukat, hogy együtt nevelhessék fel tavaly novemberben született kislányukat, a kis Emma Katerinát.

A lap megkereste Mazsit, hogy valóban fel akarta-e venni a kapcsolatot Katón keresztül Krisztiánnal, de nem érték el.

forrás: ripost.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?