Celeb / Híresség

Szomorú hír jött Gáspár Zsoltról

Gáspár Zsolt még 2021 év elején kapta el a koronavírust, tünetei annyira súlyosak voltak, hogy kórházba is került. Szerencsére hamar felépült a betegségből, és úgy hitte, ezzel végleg maga mögött tudhatja azt, de sajnos most kiderült, hogy nem így van.

 

 

Nemrég észrevette, hogy fürdés után rengeteg haj marad utána a zuhanytálcán. Ezzel egy időben pedig feltűnt neki, hogy egyre közelebb kell tartani a a szeméhez a telefonját, ha látni szeretné, ki keresi, vagy éppen a telefonkönyvében keresgél. Végül orvoshoz fordult, és jött a sokkoló hír.

„Különösebben nem vagyok hiú, de feltűnt, hogy ritkul a hajam, ami azért volt igazán feltűnő, mert eleve nem volt túl dús a hajkoronám. aztán figyelni kezdtem és észrevettem, hogy minden tusolás után hajcsomók maradnak utánam a fürdőben. Közben arra lettem figyelmes, hogy sokat romlott a látásom. Mára már a legnagyobb betű méret van beállítva a telefonomon, mert csak azt tudom biztonsággal elolvasni” – kezdte a Ripost-nak.

Szerencsére van megoldás!

„Végül közölte az orvos, hogy a majd másfél évvel ezelőtti Covid-fertőzésem okoz poszt-Covid tüneteket. Szerencsére van megoldás! Hétfőnként járok infúziós kezelésre, ami TB-alapú, így mindenkinek javaslom, aki furcsa tüneteket észlel magán a koronavírus fertőzése után, forduljon orvoshoz és ne keseredjen el!” – mondta lapnak Zsolti gazda.

forrás: blikkruzs.blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?