Celeb / Híresség

Itt a válasz Nagy Melanie-tól G.w.M tegnapi, brutális kirohanására

A rapper tegnap durva dolgokat állított Nagy Melanie-ról, amire a műsorvezető azonnal reagált is.

 

 

Tegnap a Blikk megírta, hogy G.w.M keményen kiosztotta volt párját, Melanie-t, miután a Dikh rádióműsor vezetője állítólag nem engedte, hogy a gyermeke találkozzon az édesapjával. A rapper igen kemény szavakkal illette volt párját.

Természetesen a válasz sem maradt el, Melanie a következő sorokkal reagált a vádakra:

„A megnyilvánulásod méltatlan hozzám. Illetve bárkihez az lenne. Aki szeretettel és becsülettel neveli a gyerekeit. Vérlázító, amit megengedsz magadnak! Bármit is hazudsz, hiába fenyegetsz és zsarolsz, nekem ez sem ok arra, hogy a nyilvánosság előtt a magánéletünkről beszéljek. Eddig sem beszéltem, ezután sem fogok, bárhogy provokálsz is. Mindent megteszek, hogy védjem a gyerekeinket, többek közt ezzel is! Félelmetes, hogy mindig van hova lejjebb süllyedni, és a legbántóbb az, hogy az ilyen kiírásokat és az ebből született cikkeket a gyerekeink is olvasni fogják.

A gyerekeink érdeke, hogy gyere és foglalkozz velük. Erre továbbra is minden lehetőséged megvan! Mindent kizárok / kizártam eddig is, ezután is. Bízom benne, hogy többet fogsz jönni hozzájuk, mint amennyit az elmúlt hónapokban!

 

Ezzel is csak azt igazolod, nincs más út a bíróságon kívül. Amit én nagyon sajnálok! Természetesen megteszem a megfelelő jogi lépéseket! Én a helyzettel kapcsolatos állításaimat igazolom is. Persze, az arra megfelelő hatóságoknál. Nem máshol! Az én olvasatomban nem attól lesz valami igaz, hogy hányszor írom le vagy hányszor olvassák.

U.I.: Szerintem a nevelésünkről nagyobb bizonyosság nem is kell” – reagált a vádakra Melanie a 24 óráig elérhető Instagram-posztjában, amit itt megnézhet.

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?