Celeb / Híresség

Gáspár Bea nem bánja, hogy tinédzserként házasodott – A lányait is férjhez adná 30 éves koruk előtt

Egyáltalán nem bánja Gáspár Bea, hogy fiatalon mondta ki az igent. Győzi felesége állítja, hamar anya akart lenni és ez fontosabb volt számára, mint a karrier.

 

 

Fiatalon házasodott?

– Igen, mindössze 19 éves voltam az esküvőnkkor, egy évre rá pedig megszületett a lányom. Sosem bántam meg, hogy szinte még gyerekfejjel mentem férjhez, mert bár minden kapcsolatban vannak mélypontok, mindent túléltünk. Az embert fiatalon a szerelem hajtja, utána pedig a hűség, és az, hogy a társát sosem hagyja magára.

Mai fejjel sem várna a családalapítással?

– Nem, nekem fontosabb volt, hogy édesanya legyek, mint hogy magamat építsem. Negyven évesen már van két felnőtt gyerekem, amit élvezek, ráadásul hatalmas ajándék az élettől, hogy túl a negyedik x-en is még lett karrierem, és azzal foglalkozhatom, amit szeretek. Könnyebb is így, hogy a lányok már önjárók, így én is a magam ura lehetek.

A lányainak ugyanezt tanácsolja?

– Nem szólok bele az életükbe, maguk hozzák meg a döntéseiket, csináljanak mindent úgy, ahogy jónak érzik. Jó lenne fiatal nagymamának lenni, de nem nyomasztom őket. Na jó, azt azért mondom nekik, hogy 30 éves korukig házasodjanak.

Miért tartja ezt fontosnak?

– Egy nő életében más jelentősége van a kornak, mint egy férfinál. Ketyeg a biológiai óra, és ugyan ma már kitolódott, hogy a nők mikor vállalnak gyereket, azért fontos, hogy minél fiatalabb az anyuka, annál kisebb a kockázat bármilyen betegségre vagy problémára.

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?