Külföld

Egy lépcső alatti rejtekhelyen találtak meg egy két éve eltűnt 4 éves kislányt

A rendőrök már órák óta a házban voltak, amikor felfedezték.

 

 

Egy alagsorba vezető lépcső alatt kialakított rejtekhelyen találtak meg a helyi rendőrök egy két évvel korábban, négyéves korában elrabolt kislányt az amerikai New York államban – jelentette a helyi sajtó. A gyermeket a saját anyjával együtt fedezték fel a „kicsi, hideg és nyirkos” helyen, amit a rendőrség közlése szerint látszólag rendszeresen használták.

Saját szülei rabolták el

A hatéves kislány, Paislee Shultis négyéves volt, amikor 2019 júliusában eltűnt, és a rendőrség végig azt gyanította, hogy szülei rabolták el, miután egy bíróság elvette tőlük a gyermekeiket. A lány nővére nevelőszülőkhöz került, de az akkor négyéves húga eltűnt.

Joseph Sinagra rendőrkapitány a CBS New Yorknak elmondta: valaki értesíthette a szülőket, hogy idősebb gyermeküket a gyermekvédelmi hatóság emberei magukkal vitték, és ekkor elszöktek a négyéves lánnyal, akit most anyai nagypapája házában találtak meg. A férfi korábban többször is tagadta, hogy tudná, hol van a lánya és eltűnt unokája

A helyi hatóságok közlése szerint a rendőrök egy bejelentés alapján kaptak engedélyt a Saugerties városában lévő ház átkutatására, és már több mint egy órája voltak a házban, amikor az egyik nyomozónak feltűnt az alagsorba vezető lépcső furcsa kialakítása. A detektív zseblámpával világított be az egyik résen, és egy takarót vett észre.

Ezután elkezdték elbontani a fából készült lépcső fokait, és a rendőrök „észrevettek egy aprócska lábat”, majd további lépcsőfokok eltávolítása után megtalálták az eltűnt lányt és az anyját, akik egy, a lépcső alatt kialakított kis szobában voltak.

Sinagra elmondása szerint a lányt korábban is a lépcső alatti rejtekhelyre vitték, amikor a rendőrök az elmúlt két évben megjelentek a háznál. A rendőrkapitány elmondta, hogy a lány nem a lépcső alatti szűk helyen élt, volt saját hálószobája, amit a rendőrök meg is találtak. Nagyapja arra azt mondta a rendőröknek, hogy az eltűnt kislány számára tartják fent, arra az esetre, ha előkerülne.

A helyi hatóságok a lány megtalálása után letartóztatták a szüleit, valamint nagyapját is. A kislány a rendőrség közlése szerint egészséges volt, és „az egyetlen probléma az volt, hogy a lány nem járt iskolába, és otthon sem tanították”.

forrás: rtl.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?