Belföld, Hírek

Breaking: elfogták a kemecsei férfit, aki kegyetlenül kinyomta volt barátnője szemeit

Az orvosok megállapították, hogy a fiatal nő látását már nem lehet megmenteni, így bizonyos, hogy Gabriella a megnyomorítója arcképét látta életében utoljára.

 

 

Tudatni szeretném a lakossággal, hogy a kemecsei brutális bűncselekmény elkövetőjét a mai napon a rendőrség elfogta. Az elkövető felelősségre vonása folyamatban van – közölte a Facebookon Lipők Sándor, a település polgármestere.

Mint ahogy arról a Blikk is beszámolt: a 33 éves Gy. Attila először puszta kézzel nyomta ki volt barátnőjének mindkét szemét Kemecsén, majd egy árokba dobta és otthagyta áldozatát. Állítólag a csak gengszterként emlegetett Attila annyira dühös lett, hogy a szerelmét többször megverte, megszúrta, sőt, meg is vakította. Mint kiderült, azért akarta megölni a nőt, hogy az ne tudjon a bíróságon vallomást tenni. Az orvosok megállapították, hogy a fiatal nő látását már nem lehet megmenteni, így Gabriella életében utoljára a megnyomorítója arcképét látta.

Tények információi szerint csütörtök délelőtt azonban sikerült elfogniuk a támadót Hencida környékén. A rendőrök egy pusztán találtak rá a menekülő férfira, aki ellen már nemzetközi elfogatóparancs is érvényben volt.

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?