Belföld, Hírek

Belső vizsgálatot sürget az EMMI-nél az ellenzék a Schadl-Völner-ügyben

Kunhalmi Ágnes, Tordai Bence, Berecz Mátyás és Tóth Endre tartottak sajtótájékoztatót.

 

 

A „Rogán-Schadl-Völner-féle végrehajtói maffiahálózatról” – szóló cikkek rámutattak, hogy az állam lényegében egy „végrehajtói maffiahálózatot” működtet – hangzott el Kunhalmi Ágnestől.

Az MSZP társelnöke szerint a kabinet megpróbál úgy tenni, mintha semmi köze nem lenne az ügyhöz, pedig 

„egészen a központig és egészen a miniszterelnökig vezetnek a szálak” 

– véli Kunhalmi, hozzátéve, hogy az EMMI-nek meg kell válaszolnia, hogy indult-e belső vizsgálat a sajtóban megjelent korrupciós információk alapján, továbbá az ott ismertetett kenőpénzekből kapott-e a miniszter vagy a felsőoktatásért felelős államtitkár.   

Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese, az ellenzék közös képviselőjelöltje Budapest 4. számú választókörzetében azt mondta, hogy a kormány teljes tevékenysége egy az „államot leuraló bűnszervezet” kiépítésére irányult az elmúlt 12 évben. 

„Orbán Viktor és bandája erkölcsileg és politikailag is megbukott, az ítéletet pedig április 3-án a választók fogják kimondani felettük” – jelentette ki Tordai Bence.     

Berecz Mátyás, az ellenzék közös képviselőjelöltje Heves megye 1. számú választókörzetében azt kérdezte, hogy a felsőoktatásért felelős államtitkár miért nem nyilatkozott még az ügyben. Az ellenzéki politikus szerint emellett arra is választ vár Rogán Antaltól, hogy tudott-e „kabinetvezetője és Schadl György közös ügyeiről” – idézte az MTI.

Tóth Endre, a Momentum elnökségi tagja kiemelte, hogy az ellenzék célja, hogy az április 3-i parlamenti választáson megváltoztassa ezt az „urambátyám rendszert.”

 


 

forrás: atv.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?