Celeb / Híresség

Kulcsár Edina elmondta, G.w.M tetkója segít nekik a gyermekvállalás kérdésében

Fontos kirakósdarabok kerültek helyükre a Kulcsár-G.w.M románc kialakulásának mesés történetében.

 

 

Edina és Márk a Story magazinnak mesélte el, hogyan is történt ez a sokak által eddig csak elképzelt, hihetetlenül gyors válás és összejövés. A lány elmondta, hogy szeptember környékén Márk felhívta Csutit, mert nem volt meg neki a száma, így egy közös produkció ötletével kereste meg.

Márk elmondta, „sokan azt képzelik, hogy már a novemberi, Hello című számom megjelenésekor is volt köztünk valami, (…) de nem. Ez a közös dalunk felvezetése lett volna, de az most a fiókban van, kicsit pihen, tekintettel erre a felhajtásra. Így, utólag hallgatva, olyan, mintha konkrétan rólunk szólna”, majd megemlítette, hogy nagy hatású számnak tartják, de most a szóló dalaikra fókuszálnak inkább. Edina barátja és producere is lett egyben a rapper, aki a nehéz időszakokban mindig próbált valahogy segíteni neki. Jó volt köztük a munkakapcsolat, állításuk szerint ha kellett, lelkiztek, ha kellett, nevettek.

„Karácsony tájékán volt ismét egy nagy beszélgetésünk, akkor annyira mélyen kapcsolódtunk egymáshoz, hogy éreztük, ez itt valami más, valami több, valami hatalmas” – fejtette ki a modell, a párja pedig folytatta:

Igen, ott valami szikrázott körülöttünk, és minden érzés kitisztult”.

Ekkor Edina már ismét szétvált Csutitól és külön éltek, de a karácsony miatt nem akarta stressznek kitenni a gyermekeit, így megvárta, amíg lecsengenek az ünnepnapok. A modell azt is elmondta, szerinte az elhagyott párjaik most azt gondolják, az új szerelem vetett véget a kapcsolataiknak, azonban ők már hamarabb meggyászolták a volt kapcsolataikat.

Meglepő módon máris előkerült a gyerekkérdés (mindkettejüknek van kettő), kiderült, hogy egymás gyerekeivel jószerivel még nem is találkoztak, illetve, hogy Edina nem szeretne több gyereket, de a kérdésben Márk tetoválása mutatja az utat, miszerint

soha ne mondd, hogy soha.

Abban mindketten egyetértettek, hogy együtt szeretnének megöregedni.

Talán úgy is fogalmazhattak volna, hogy soha nem szeretnének elválni egymástól.

forrás: noizz.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?