Celeb / Híresség

Hoppá: Opitz Barbi édességben fürdeti a lábait – fotó

Opitz Barbi egy igazán különleges helyen járt, sőt, fotót is mutatott magáról, ahogy lábait tengernyi cukorkába lógatja.

 

 

Opitz Barbi a Museum of Sweets & Selfiesben (édességek és szelfik múzema) járt, és ha már ott természetesen csinált egy fotót is az Instagramra, ahogy tengernyi cukorkába meríti lábait.


Az énekesnő rendszeresen kényezteti követőit fotóival, aki egyébként nemrégen rappelni kezdett el tanulni, hiszen JVM-mel dolgoznak egy közös reggaeton dalon, illetve egy trap dal is van a tarsolyában, ami január körül érkezik majd, és amihez egy klipet is forgatnak.

– Nem készültem tánccal, ez egy olyan kis bandázós dal lesz. Konkrétan a rosszindulatú embereknek, az irigy kommentelőknek szól, és rappelni fogok benne – mesélte Barbi, aki emellett természetesen az énekhangját is megmutatja majd. Hozzátette: a dallamot és a szöveget is ő írta, pedig eddig nem bízott a saját ötleteiben, de úgy érzi, ennek is eljött az ideje.

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?