Belföld, Hírek

Budapesten már a jövő héten berobbanhat a járvány ötödik hulláma Vattay Gábor szerint

A járványügyi modellezéssel foglalkozó szakember azt mondja, a számok meg fogják haladni a delta hullámban elért magasságot.

 

 

Budapesten már a jövő héten újra berobbanhat a járvány, vidéken két hetes csúszással érkezhet az ötödik hullám – mondta az RTL Híradónak Vattay Gábor, az ELTE járványügyi modellezéssel is foglalkozó szakembere.

Ezt támaszthatta alá az is, hogy tegnap kiugróan magas, 30 százalék feletti volt a poztitív tesztek aránya, és több szennyvizében is emelkedik a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja.

„A hét végére, péntekre nagyjából eléri a korábbi delta hullám magasságának a felét. És valamikor a jövő hét során meg fogja haladni a delta hullámban elért magasságot Budapesten.

 

 

A vidéki településeken először a megyeszékhelyeken utána a kisebb falvakban majd két három hét késéssel fog megjelenni ugyanaz a hullám ami már jövőhéten nagyon jól látható lesz Budapesten”

– közölte Vattay. Hasonló véleményen van Zacher Gábor, a hatvani kórház sürgősségi szakovorvosa is, aki szerint vízkereszt (azaz január 6-a) után 3-4 nappal várható az újabb berobbanás, mert az omikronn lappangási ideje és fertőzőképessége is nagyobb, mint a delta variánsnak.

 

 

Mészner Zsófia oltási szakértő pedig arról beszélt, hogy az omikronnak is köszönhető, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ megváltoztatta az oltásokkal kapcsolatos eljárásrendet, ami szerint most már várakozás nélkül olthatók azok, akik átestek a koronavírus-fertőzésen.

Az RTL Híradójának teljes riportja

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?