Celeb / Híresség

Berki Krisztián vallomása: csak a pénzért csinálja a polgárpukkasztó dolgait? – videó

Berki Krisztián ünnepi beszédet mondott, amiben sokak szerint nyíltan elárulta, hogy leginkább a pénz miatt mutatja magát olyannak, amilyennek.

 

 

Berki Krisztián idén is rengeteg embert kiakasztott, hiszen egyebek között újra előkerült a közfelháborodást keltő büntetőfékezős ügye, illetve az is nagy port kavart, mikor nemrég élőben közvetítette a gyermeke születését.

Berki Krisztiánt sokan bunkónak és nagyképűnek tartják a megnyilvánulásai, illetve a stílusa miatt, de úgy tűnik, hogy az nem a valódi énje, csupán a pénz miatt játssza meg magát, ugyanis most kirakott egy december 18-án készült videót, amiben azt láthatjuk, ahogy éppen ünnepi beszédet tart Siófokon, és közben ezek a mondatok hagyják el a száját:

„Nagyon jó látni, hogy vannak még olyan közösségek, ahol az emberi kapcsolatokat ápoljátok, és figyeltek rá. Tudom, hogy ránézésre én nem illek bele ebbe a képbe, de higgyétek el, hogy az a show része, az azért kell, hogy a bal zsebem tele legyen, hogy a feleségem el tudja költeni. De legyünk emberek, és embernek kell maradni”.

Ezek alapján Berki Krisztián összes polgárpukkasztása tudatos, és csak azért történik, hogy hasznot húzzon belőlük – bár könnyen lehet, hogy a híresség csupán viccelt, hogy kicsikarjon egy kis nevetést az emberekből.


Itt lehet megnézni Berki Krisztián beszédét:

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?