Belföld, Hírek

Breaking: Kötelező lesz a maszkviselés Budapest területén a zárt terekben

A Főváros vezetése által kiküldött tájékoztató szerint nem várnak tovább a kormányra, kötelezővé teszik a városban a beltéri maszkviselést.

 



 

Hivatalos közleményt adott ki a kötelező maszkviselésről Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala, amelyben arról tájékoztatta a lakosokat: kötelező lesz a beltéri maszkviselés, és az oltási igazolvány ellenőrzését is visszahozzák a fürdőkben.

„A Főváros vezetése nem fog a kormányra várni, a Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésén dönteni fognak arról, hogy elrendeljék Budapest közigazgatási területén zárt terekben a maszkviselést. A zárt térben való maszkviselés mellett szombattól a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. intézményei, fürdői csak védettségi igazolvánnyal vagy az oltást igazoló dokumentummal látogathatók.

Mivel az esetszámok egyre jobban emelkednek, napok óta száz felett a halálos áldozatok száma, így a közös együttélés szabályai miatt kell cselekedni, hiszen az emberéleteknél semmi sem fontosabb.

Hazánkban több, mint 30 ezer áldozatot követelt eddig a járvány, így a kormány tétlensége több, mint felelőtlenség. Semmilyen politikai haszon nem származhat emberéletek veszélyeztetéséből.

Budapest vezetése ezúton is köszöni a budapestiek együttműködését, hiszen amióta kötelező a maszk használata a közösségi közlekedés járatain, még nem kellett komoly büntetéseket kiosztani, a legtöbben fegyelmezetten viselik a maszkot” – olvasható a közleményben. Várhatóan hamarosan bővebb információ érkezik a rendelet részleteiről is.

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?