Érdekes

Itt egy újabb időutazó, fényképpel bizonygatja az apokalipszis bekövetkezését

Újabb időutazó állítja, hogy a jövőből jött vissza hozzánk.

 

 

 

 




 

Képernyőkép 2021-07-29 090821.png
Fotó: ApexTV / youtube

Az alany ezúttal egy Edward nevű férfi, aki elmondása szerint még 2004-ben csatlakozott egy szupertitkos programhoz, melynek keretében lehetővé tették néhány ember számára, hogy közel háromezer évet utazzanak előre az időben.

A férfi egy videót is készített az élményeiről. Ebben elmeséli, hogy az ötezres években Los Angeles például teljesen víz alá kerül, az emberek pedig különleges, fából épített platformokon élnek a víz felszíne felett. 

Hihetetlen volt! Egy hatalmas, fából épített platformon álltam – de nem egyedül. Házak, épületek, járművek voltak rajta, természetesen mind fából. Csak ezek után jöttem rá, hogy valójában Los Angelesben vagyok, csak azt éppen már elárasztotta a víz

– kezdte a videójában az állítólagos időutazó, 

AKI MÉG EGY KÉPET IS KÉSZÍTETT AZ ELÁRASZTOTT VÁROSRÓL,

mely a jövőben megszerzett információ szerint a globális felmelegedés miatt kerül víz alá. Az Apex TV által feltöltött videóban az „időutazó” többek között arról is beszél még, hogy milyen emberekkel beszélgetett a jövőben, és hogyan is élte meg az időutazást. 

 

 

 

 

 

forrás: index.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?