Életmód, Érdekes, Külföld

10 dolog, ami Indiában teljesen megszokott, de a világ más részén döbbenetet okoz

India egy olyan hatalmas és színes ország, hogy órákig beszélhetnénk róla, és még akkor is biztos, hogy lesz valami, amit nem mondtunk el róla. Itt nagyon különleges az éghajlat, a nyelv, a ruházat, és az emberek életmódja egyaránt. Indiában még azok a mindennapi tevékenységek is teljesen másképp néznek ki, melyeket egyébként a világ minden táján ugyanúgy végeznek az emberek.

 

 

 

1 A kritikus napokban csak minden ötödik nő használ intim higiéniai termékeket.

India noi higienia

Az India vidéki területein élő nőknek csupán alig 20%-uk használ intimbetétet. A városokban ez a szám valamivel magasabb – körülbelül 50%. Ennek oka nemcsak a pénzben keresendő, bár értelemszerűen sokak számára ez is fájó pont.

A helyiek számára azonban a menstruáció tabu témának számít, ezért a lányok gyakran nem is tudják, hogy mi az, míg meg nem történik velük. Egy nő ilyenkor tisztátalannak számít, ezért külön szobában vagy akár házon kívül kell lennie. Ezért a legtöbb nő ilyenkor próbálja elrejteni a menstruációját és sok lány például iskolába sem megy addig, míg el nem múlik.

Ezenkívül Indiában az intim higiéniai termékeket luxusnak, nem pedig szükségszerűségnek tartják. A helyiek szívesebben költik a pénzt inkább dekoratív kozmetikumokra.

A szokásos betétek, tamponok és kelyhek helyett a legtöbb nő azt használja, ami kéznél van: rongyot, szénát, sőt még homokot vagy hamut is.

2 Az indiaiak számára a padló is egy bútordarab.

India emberek pihenes

A régi hagyományok szerint nevelt indiaiak nem használnak ágyat, széket vagy asztalt – a földön esznek, ülnek és alszanak. A padlón aludni egyébként több okból is praktikus: nincs szükség légkondicionálásra, nem fáj a hátuk és nyugodtabban alszanak.

Az alvóhely előkészítéséhez csak le kell teríteniük egy szőnyeget, reggel pedig nem kell pazarolni az időt ágyazással, csak össze kell tekerni és a sarokba állítani vagy a szekrénybe tenni a szőnyeget. Szóval egyben helytakarékos is.

3 Még a fiatal felnőttek is gyakran a szüleikkel alszanak.

India szulokkel alvas

Az indiai tinédzserek és fiatal felnőttek körében teljesen megszokott, hogy a szüleikkel alszanak az emberek, és ezt egyetlen családtag sem érzi kínosnak vagy kényelmetlennek.

Még ha a házban egyébként több hálószoba is van, a család gyakran akkor is együtt alszik. Miért? Mert az indiai gyerekeknek és szülőknek nagyon szoros a lelki kapcsolatuk és nagyon komolyan veszik az egymással való törődést – ezt nagyon nehéz megérteni a más kultúrában felnőtt emberek számára.

4 Az indiaiak életének szerves része, hogy olajat dörzsölnek a fejbőrükbe.

Indiai nok haja

Ez egyfajta hagyomány és az alternatív gyógyászat kombinációja egyszerre. Az indiaiak különféle olajokat dörzsölnek a hajukba nap mint nap, nem meglepő tehát, hogy a hajuk erőssége és egészsége messze földön híres.

A kókuszolaj itt különösen népszerű. Állítólag, ha ősz hajra viszik fel, akkor még a haj eredeti színét is visszaállítja.

Itt szentségtörésnek számít, ha valaki nem használ fejbőrolajat. Nagyjából olyan, mintha nálunk valaki abbahagyná a fogmosást vagy a fürdést.

5 Indiában orvoshoz menni ostobább dolog, mint saját magunkat meggyógyítani.

Indiai orvoslas

Még egy vicc is van erre, miszerint minden indiai egy okleveles orvos is egyben. Ritka kivételektől eltekintve a helyiek tényleg inkább öngyógyítást végeznek, minthogy felkeressék az orvosukat. Ennek a hozzáállásnak több oka is van:

  • sokkal olcsóbb egy-két kanál mézet enni, mint megvenni azokat a tablettákat, amiket az orvos ír fel;
  • mindenki őszintén hiszi, hogy nincs olyan betegség, amit a kurkuma, a méz és a túró ne gyógyítana meg;
  • sokan gúnyt űznek azokból, akik egy orrfolyással például orvoshoz mennek, az indiai kultúrában ugyanis csak akkor kell orvoshoz menni, ha vérzik valamink.

Az orvosoktól való távolságtartás bizonyos mértékig a hagyományoknak köszönhető: elvégre, ha évszázadokon keresztül a már említett három összetevővel kezelik az embereket, akkor minek változtatnának ezen?

6 A lányok különféle eszközökkel, köztük veszélyesekkel is próbálják fehéríteni az arcukat és a testüket.

Indiai tisztalkodas

Indiában szépségideálnak számít a fehér bőr. Minél fehérebb egy nő bőre, annál szebbnek tartják őt. Ennek okán elképzelhetetlen mennyiségű bőrfehérítő termék áll rendelkezésre a helyi kozmetikai piacon. A probléma azonban az, hogy a legnépszerűbb krémek olyan szteroidokat, hirdokinonokat és tretinoinokat tartalmaznak, amik hosszú távú használata a bőr hiperpigmentációjához és más kellemetlen következményekhez vezethet.

Nemcsak kozmetikumokat használnak, a szegényebb nők például mosogatórongyokkal és kefékkel dörzsölik a bőrüket rendszeresen, annak reményében, hogy így majd „lemossák” magukról a sötét színt.


7 Sokan a régi módian mosakodnak – vödörrel és kanállal.

Indiai emberek elete

Nem mindenkinek van felszerelt fürdőszobája, így a lakosság nagy része még mindig a padon ülve vagy guggolva, egy vödör és egy merőkanál segítségével fürdik. A csapokat leggyakrabban a ruhák mosásához használják.

Egyébként nemcsak a helyiek kényszerülnek rá erre, hanem azok a turisták is, akik túl olcsó szállodát foglalnak maguknak, amikor Indiába utaznak, vagy esetleg vidéken keresnek maguknak szállást, ahol nincs kiépített vízvezeték hálózat.

Ez valószínűleg elképzelhetetlennek tűnik a legtöbbünk számára, de az indiai emberek szerint gyorsan meglehet szokni, és nagyon sok pénzt lehet vele spórolni.

8 A legtöbb indiai babonás és hisz az asztrológiában.

Indiai babonak

Az indiai babonák száma szinte végtelen, ám manapság már egyre kevesebb fiatal hisz ezekben. Ettől függetlenül a lakosság felnőtt része azonban folyamatosan betartja az ezzel kapcsolatos íratlan szabályokat, például:

  • naplemente után tilos padlót söpörni;
  • éjszaka tilos körmöt vágni;
  • kedden és szombaton tilos húst enni;
  • mielőtt elmész otthonról kell enned egy kanál cukros túrót;
  • a ház előtt lógó citrom és chili távol tartja a bajt.

Az indiaiak egyébként úgy vélik, hogy a drágakövek szerencsét hoznak. Ennek ellenére nem veheted meg akármelyiket, először konzultálnod kell az asztrológusoddal, aki a megfelelő rituálé után megállapítja, hogy melyik a hozzád illő drágakő, ami tényleg szerencsét hoz neked. További érdekesség, hogy a vőlegényeket és menyasszonyokat is gyakran az asztrológiai adataik alapján sorsolják össze.

9 Sok helybéli a náluk idősebb embereket „bácsinak” és „néninek” szólítja, még akkor is, ha nem is ismerik őket.

Indiaiak elete

Indiában a bácsi és a néni szavak a leggyakoribb formája az idősebb emberek megszólításának. Ez gyakran megzavarja azokat a külföldieket, akik munka ügyben utaznak az országba. Valószínűleg mindannyian meglepődnénk, ha a nálunk pár évvel fiatalabb kollégánk úgy köszönne reggel, hogy „Jó reggelt, néni!”.

Ez a szokás egyébként főként azokra az emberekre jellemző, akik nem különösebben gazdag vagy művelt családokban nőnek fel.

 

 

 

10 Még a vizet is különleges módon isszák.

indiai emberek isznak

Fő szabály, hogy ivás közben az üveg, csésze, vagy bármilyen más edény nem érintheti az ajkat. Ennek legfőbb oka természetesen a higiénia. Indiában bevett szokási, hogy egyszerre több ember is iszik egy palackból vagy pohárból, ezért van szükség erre.

A helyieknek még mondásaik is vannak ezzel kapcsolatban, például: „Ne cuppanj rá az üvegre, nem vagy te béka!”

Bónusz #1: sok férfi szoknyát visel, kényelemből.

Ezt a szoknyát lunginak hívják, és tulajdonképpen egy téglalap alakú szövetdarab, amit a derék vagy csípő köré kell tekerni. Ez sok férfi ruhatárának az egyik alapvető kelléke. Ennek oka a helyi éghajlat: mivel nagyon meleg van és párás a levegő, ezért a szűk nadrágokban történő közlekedés nem különösebben kényelmes.

Bónusz #2: speciális fémkaparóval mossák a nyelvüket minden fogmosás után.

Fogmosás után a helyiek mindig egy speciális fém eszközzel mossák meg a nyelvüket. Ez nagy meglepetés lehet a nyugati országokból érkező emberek számára, akik nem mindig tudják értelmezni a minden boltban és online áruházban megtalálható fém nyelvkaparók értelmét.

Jártál már Indiában? Milyen érdekes dolgokat figyeltél meg a helyi lakosok életében?

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?