Belföld, Hírek

„Robbantott” az álarcos szivárogtató: megnevezte, melyik párt mely politikusának köre szerzett szerinte 4,5 milliárdot – Van egy fura csavar az ügyben

A napokban pendrive-okon érkezett egy netes portál szerkesztőségébe az Anonymous-álarcos illetőtől több információ is, amely egy bizonyos, állítólag milliárdokat összeszedő politikus lebuktatását ígérte. Most meg is nevezték a politikust, de van egy fura csavar az ügyben: a nyilvánosságra hozott adatokban nem látni törvénytelent.

 

 

 

 


Mint a Blikk is írta, a Bennfentes nevű oldalon jelent meg először a szivárogtatás. Első körben csak annyi szerepelt az oldalon, hogy egy névtelen alak egy „kétszínű” politikus lebuktatását ígérte. Aztán szűkitették a kört: 4,5 milliárd forintnyi állami pénzt felszedő körről beszéltek egy, akkor még meg nem nevezett politikushoz köthetően.

Bennfentesen most kijött a valódi információ. Tegyük hozzá: úgy tűnik, semmi törvénytelen nincs a nyilvánosságra hozott adatsorban. Mindössze annyi, hogy egy bizonyos politikushoz köthető cégek az elmúlt több mint 15 évben mennyi bevételre tettek szert. A nagy leleplezés egy céghálós adatsor, bevételekről. Nem tudni, miért számít kétszínűségnek a dolog, illetve, hogy mi lenne benne a törvénytelen, vagy olyan, ami miatt ez „lebukás”.

Szóval a weboldalon azt írják, a cégadatbázis segítségével először összegyűjtötték az ismeretlen által megnevezett Cseh Katalin momentumos politikushoz valamilyen formában – nem mindig túl szorosan – köthető céges érdekeltségeket. Szintén fontos, hogy egy részük már régi adat, nem mostani érdekeltség.

Az érintett Cseh Katalint a Blikk szerkesztősége kereste a témára vonatkozó kérdéseikkel, egyenlőre nem sikerült felvenniük vele a kapcsolatot.

A megnevezett cégek között van egy nyomdai kft., amely 2013-2018 között állt Cseh Katalin ügyvezetése alatt. 2010-ben alapította a politikus édesapja. uniós pályázatokon indult a cég, hologramos technológia fejlesztésére kaptak 217 milliót, egy Széchenyi-pályázattal 2020-ban kiegészítve – igen, itt van egy kis ugrás az időben – még pár tízmilliót. A portál szerint itt jelenik meg a „kétszínűség”: szerintük ugyanis a Momentum egyebek mellett például azért küzd, hogy az uniós pénzeket ne kapja meg Magyarország, mondván, azokat úgyis ellopják.

A portál rákeresett a nyomdai cég más kapcsolataira is: találtak a vállalkozás címére bejegyzett más cégeket, azok is nyertek mindenféle pályázaton százmilliókat, ezek elődcégei is sokat nyertek. Összességében csaknem 4,8 milliárd forintot szereztek pályázatokon ezek a vállalkozások összesen.

Érdekes, hogy a portál semmi törvénytelent nem mutatott fel a nyilvánosságra hozott adatokban. Hosszú cikkük tulajdonképpen egy összefoglaló arról, hogy több cég, amelyeknek talán közük van egymáshoz és egy politikus családjához, uniós pályázatokon nyert.

 

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?