Belföld, Hírek

Újabb fejlemény Jakab Péter ügyében: megkapta a rendőrségi határozatot a Jobbik elnöke

Felmentették Jakab Pétert a kijárási korlátozás megszegése kapcsán.

 

 

 

 


A Jobbik elnöke ma kapta meg a rendőrség határozatát, amiből kiderült: véget ért a vizsgálat, amely kapcsán nemrég Jakabot kihallgatták, mondván, megszegte a kijárási korlátozást azzal, hogy munkáltatói igazolás nélkül, éjjel vetítette ki a Parlament falára azt, hogy „Fizessenek meg a tolvajok!”.

 

A kihallgatásom során – ahol még a félmilliós bírság kiszabása is felmerült – elmondtam, hogy hogy nem sértettem meg a kijárási korlátozást, hisz az én munkaadóim nem Kövér vagy Orbán, hanem a választók, ti pedig nem arra hatalmaztatok fel, hogy akkor dolgozzak, amikor a kormány megengedi, hanem akkor, amikor munka van. Ha éjjel, akkor éjjel” – áll a Facebook-on közzétett posztjában.

Mint írja, az eljárást végül jogsértés hiányában megszüntették.

„Sajnálom, hogy a kormány az amúgy is leterhelt hatóságokat arra használja, hogy felesleges köröket fussanak csak azért, hogy az ellenzék érezze a törődést. Van ebben az országban bűnöző elég, akikkel lenne, és lesz is dolog bőven. Ők most még a parlamentben ülnek. Most még… Fizessenek meg a tolvajok! Jólétet minden magyarnak!” – zárta sorait.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?