Belföld, Celeb / Híresség, Hírek

Ítélet született Berki Krisztián büntetőfékezéses ügyében

Döntés született Berki Krisztián büntetőfékezéses ügyében: a bíróság kimondta, az egykori Fradi vezér bűnösségét. Az indoklás szerint Berki Krisztián bűnös közúti veszélyeztetés és rongálás bűntettében. A kirótt büntetés két év szabadságvesztés, négy év próbaidőre felfüggesztve, illetve 2 évre eltiltották a vezetéstől.

 

 

 




 

Berki Krisztián még 2018-ban okozott balesetet, amikor büntetőfékezett egy busz előtt, a BKV-járat pedig belehajtott az autójába. Berki hiába próbálta később kimagyarázni, miért is lassított, a hatóságokat nem sikerült meggyőznie, letöltendő börtönbüntetést kér rá az ügyészség.

Ami az ítélet kihirdetése előtt történt ma a bíróságon:

A perbeszédek 8 óra 30 perckor kezdődtek a bíróságon, Berki egy perc késéssel érkezett meg a tárgyalóterembe.

Az ügyész megkezdte a perbeszédet

Az ügyész arról beszélt, hogy nagyon nagy szerencse, hogy az esetről készült kamerafelvétel, mert így pontosan látható, hogy mi is történt valójában. Mint mondta, minden jel arra mutat, hogy a vádlott indokolatlan vészféket alkalmazott, amelyet forgalmi okok nem indokoltak. A vádlott és a felesége is azt vallotta, hogy a lakóparkhoz mentek, ahol korábban többször jártak, ismerik a környéket, a vádlott tudatában van annak, hogy milyen környezetben vezet, nem az történt, hogy hirtelen észlelte, hogy megérkezett. Szerinte arra sem lehet hivatkozni, hogy nem látta a buszt a visszapillantó tükörből, így még akkor sem lehet megállni egy autóbusz előtt, ha valaki pánikba esik. A vallomásokból és egyéb bizonyítékokból egyértelmű, hogy semmi nem indokolta a vádlottnak, hogy megálljon, holott fel kellett volna mérnie, hogy tettével veszélyhelyzetet okoz. A buszvezető a legjobb szándéka szerint próbálta elhárítani a balesetet, amelynek végül ütközés lett a vége. Indokolatlanul, szándékosan hozta létre a vádlott a veszélyhelyzetet. A kamerafelvételen látszott hogy az ütközést követően azonnal kiugrott a kocsiból és ment a buszhoz. Ebből is látszik, hogy nyilván nem érte váratlanul az ütközés és számon akarta kérni a sofőrt, felfokozott idegállapotban volt a vádlott. A vádlottat bűnösnek kell kimondani. a büntetés kiszabása során súlyosbító a sebességtúllépés, a záróvonal átlépése, valamint az ilyen esetek elszaporodása is, sajnos egyre több a büntetőfékezés. a vádlott közlekedési előélete is indokolja a bűnösség megállapítását.

Az ügyész szerint indokolt a szabadságvesztés kiszabása, Berki a büntetése letöltésének kétharmada utána szabadulna, illetve eltiltanák a jármű vezetéstől és a közügyek gyakorlásától.

A busz üzemeltetőjének ügyvédje is felszólalt, azt mondta, továbbra is fenntartják a polgárjogi igényt a buszban keletkezett kár miatt, a sofőr tökéletesen végezte a munkáját, neki köszönhetően nem sérült meg egy utas sem.

Berki kirendelt védője a következőket mondta:

„Azt a látszatot akarták kelteni, hogy a vádlott egy pitiáner közlekedési konfliktusból adódóan előzte meg a buszt, ezzel saját és mások épségét is veszélyeztette. A vádlott a körülmények szerencsétlen állása miatt szenvedett balesetet. Az interneten közzétett videóval próbálják befolyásolni a közhangulatot” – kezdte beszédét.

Ezután az ügyvéd kérte Berki minden vádpont alóli felmentését, mert az elkövetett cselekmény nem bűncselekmény. Szerinte enyhítő körülmény: a büntetlen előélet, időmúlás, rövid időn belül megszületik a védence második gyermeke, felesége hosszabb ideig keresőképtelen lesz. Kérték, hogy amennyiben Berki Krisztiánt mégis bűnösnek mondják ki, felfüggesztett büntetést szabjanak ki.

Az utolsó szó jogán Berki Krisztián is felszólalt:

Ártatlannak vallom magam, sajnálom, hogy bekövetkezett a baleset, felelősnek nem érzem magam. Kérem a bíróságot, hogy mentsenek fel

– hangzott el.

Az ítélet

A bíróság kimondta az ítéletet Berki Krisztián büntetőfékezéses ügyében: a bíróság megállapította az egykori Fradi-vezér bűnösségét. Az indoklás szerint Berki Krisztián bűnös közúti veszélyeztetés ésrongálás bűntettében. A kirótt büntetés két év szabadságvesztés, négy év próbaidőre felfüggesztve, illetve 2 évre eltiltották a vezetéstől. Az izomcelebnek ki kell fizetni a bűnügyi költséget is, ami 618 ezer forint.

A bíró indoklása

A bíró megindokolta Berki Krisztián ítéletét, felsorolta a kresz szabályokat, amelyeket a híresség megszegett: záróvonal, tábla, kereszteződés és zebra ellenére próbálta kielőzni a buszt, valamint az előzésnél megtörtént a megengedett sebesség túllépése. Továbbá a megelőzött járművet nem szabad zavarni visszatéréskor, ám ennek sem tett eleget Berki, majd az úttest közepén megállás okozta a balesetet. Megleckéztetés volt a célja? Ez hétköznapi értelemben a büntetőfékezés.

Az ügyben enyhítő körülménynek számít, hogy kiskorú gyermeke van Berkinek, az idő múlása, valamint a családi állapota, ám súlyosbító körülménynek számít a közúti előélet, ugyanis van 2017-ből ügyészi megrovása, mert a motorján más rendszáma volt, mint a forgalmiban feltüntetett, valamint többszörös kresz szabálysértés is a számlájára írható.

A bíró Berki Krisztiánhoz intézett szövege

„Van a valóságshow és a valóság. Az egyikben sok minden megengedett, az a műsor, de a szabályokat be kell tartani a valóságban. Nem kell azzal szerepelni, hogy nem tudja mi az a büntetőfék, vagy olyan reklámban szerepelni, ahol ezzel viccel, ez nincs rendjén” – mondta dr. Kovács József bíró, aki megjegyezte, Berki ismertsége miatt nem került sem előnyösebb sem hátrányosabb helyzetbe a bíróság színe előtt.

Súlyosbítás

Az ügyészség súlyosbításért fellebbezett, kérte a közügyektől való eltiltást és a büntetés végrehajtását. Berki és védője kért három nap gondolkodási időt, az ítélet nem jogerős.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?