Celeb / Híresség

Győzike lányai életveszélyben voltak, egy őrült akarta bántani őket?

Gáspár Virágot és Gáspár Evelint nagyon féltette Bea asszony, amikor még csúcson volt a Győzike Show.

 

 

 

Magyarországon afféle tévés történelemnek számított a Győzike Show. Lehetett szeretni, lehetett gyűlölni, de így vagy úgy rengetegen kíváncsiak voltak rá. Az akkor még RTL Klub néven futó csatorna örülhetett, mivel a nézettség az egekben volt.

A trash-realityt anno kétmillión is leültek nézni, végül pedig a Gáspár család tíz évad után került le a műsorról 2010-ben. A széria nagyja a Gáspár család salgótarjáni villájában játszódott, amitől később nagy nehezen meg tudtak szabadulni.

Győzike párja nem olyan rég Lakatos Levente műsorában járt. Bea asszony őszintén beszélt mindenről, és persze a bulvársajtó azzal is lett tele, hogy Győzike anno nemcsak megcsalta, de emiatt el is költözött otthonról. Ekkor nem forgott a kamera, semmi sem volt megjátszott, így Gáspár Beának tényleg fel kellett állnia a padlóról.

Persze nemcsak erről volt szó, hanem konkrétan a Győzike Show-ról is, és abban az időben Bea rettegett, hogy egy őrült elrabolja Evelint vagy Virágot, miután ezt a kutyájukkal is megtették. Ráadásul akkor Buksi úgy került elő, hogy le volt vágva a lába.

Győzike párja nem tagadta, hogy rengeteg halálos fenyegetést kaptak, de a rendőrség ezekkel nem igazán foglalkozott, ahogyan arra sem derült fény, ki rabolhatta el a kutyájukat.

„Akinek annyira fáj, hogy mi ott vagyunk, akkor a kutyát elviszi, jó, és ha a gyerekek játszanak az udvaron, azokat is elviszi? Beteszi a vonat alá azokat is, vagy mit csinál velük? Tehát az ilyen meredek volt”

– mondta a műsorban Gáspár Bea.

Gáspár Evelintől pár éve megkérdezték, hogy bevállalná-e újra a Győzike Show-t, aki erre azt válaszolta, hogy már csak azért is, mert megbélyegezték anno, és meg akarná mutatni, hogy milyen nyitott és teljesen más személyiség lett.

forrás: promotions.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?