Belföld, Hírek

A Kúria elnöke szerint alkotmányos puccs megtervezése folyik

Varga Zs. András és Sulyok Tamás megegyeztek abban, hogy meg kell védeni az alkotmányt a támadásoktól.

 

 

 

Az Értékek és intézmények a tízéves alaptörvényben című konferencia megnyitóján az Alkotmánybíróság elnöke, Sulyok Tamás és a Kúria elnöke, Varga Zs. András is arra hívták fel a figyelmet, hogy valakik támadják az alkotmányt, bár azt konkrétan egyikük sem közölte, pontosan kik tervezik a támadást, illetve a “puccsot”.

Varga Zs. András arról beszélt, hogy „alkotmányos puccs megtervezése folyik”, az alaptörvény „megtörése” pedig a szuverén magyar állam megtörését jelentené. Az alaptörvényt védelmezni kell a támadásokkal szemben. A jogállam, a hatalommegosztás érték, de ha „bűnöző szervezetek” kezébe kerül, az államnak és a jognak fel kell lépnie ellene. Magyarország nem igényel kioktatást, „nem szeretjük a kioktatásokat” – mondta Varga Zs. András, aki idén azzal keltett feltűnést, hogy ítélkezési tapasztalat nélkül nevezték ki a Kúria élére.

Sulyok Tamás kiemelte: a társadalmi béke és közrend alapja az alkotmány, az ellene indított támadások a társadalmi rendet, a polgárok életét, testi épségét és vagyonbiztonságát fenyegetik. Az ilyen jelenségek a demokratikus párbeszéd keretein kívül vannak, és az Ab csak zéró toleranciát alkalmazhat velük szemben.

 

 

 

forrás: hvg.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?