Belföld, Hírek

Megerősítve: koronavírus-fertőzött család volt a magyar– francia Eb-meccsen, egy magyar kisgyerek már karanténban

Koronavírusos család vett részt szurkolóként a Budapesten megtartott magyar–francia eb-mérkőzésen – erősítette meg a Nemzeti Népegészségügyi Központ.

 

 

 

 


Az NNK a Telexnek megerősítette, hogy a fertőzöttek miatt több magyar család is karanténba került. A portál egy olvasója jelezte, hogy feltételezhető kontaktszemélynek nyilvánította az NNK, fel is hívták emiatt a járványügytől és a meccsen vele lévő kiskorú fiát, mivel neki nincs sem védettségi igazolványa, sem oltása a kora miatt, karanténba helyezték.

A Nemzeti Népegészségügyi központ tájékoztatása szerint a mérkőzésen egy francia család három tagja lett beteg, orvoshoz mentek vasárnap, a gyorstesztjük pozitív lett, Covid-osztályra kerültek, majd a PCR-teszt is igazolta, hogy fertőzöttek. Innen indult az ügy, ezután lépett az NNK: kontaktkutatásba kezdtek, s megerősítették azt is, hogy egy oltatlan, kiskorú szurkoló karanténba került. A vele lévő szülője oltott volt, így vele nem volt járványügyi teendő.

A többi magyar szurkoló más szektorban, a magyar táborban ült, ők így nem szoros kontaktok, a francia kontaktszemélyek pedig hazautaztak a meccs után.

Sokan tartanak attól, hogy a teltházas meccsek berobbanthatják a járványt, ha a koronavírus delta variánsa terjedni kezd. Több csapatban is találtak már fertőzöttet. Teltházas mérkőzések csak Budapesten vannak.

 

 

 

 

 

forrás: blikk.hu

►► HA TETSZETT A CIKK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ❤ KÖSZÖNJÜK!




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?