Belföld, Hírek

Felmondott a zalaegerszegi kórház hét traumatológusa

Az ügyeleti díj alacsony mértékét sérelmezve felmondott a Zala Megyei Szent Rafael Kórház hét traumatológusa; az intézmény biztosítani fogja az osztály működését – közölte kedden a zalaegerszegi kórház az MTI-vel.

 

 

 




 

A kórház közleménye szerint az intézmény mindent megtesz annak érdekében, hogy munkatársai bérezését és juttatásait a jogszabályoknak megfelelően a lehető legmagasabb szinten tartsa. Törekvéseik ellenére mondott fel a traumatológiai osztály hét orvosa, mivel sérelmezték az ügyeleti díjak számukra alacsony mértékét.

A traumatológusok bérük egy részét fix díjazásként kapják meg, a Traumatológiai Társaság ajánlása szerint a teljes díj 60 százaléka illeti meg a dolgozókat. A Zala Megyei Szent Rafael Kórház azonban ennél magasabb összeget állapított meg, így a traumatológiai ellátásában résztvevő orvosok és szakdolgozók a teljes díj 75 százalékát kapják meg, ami havonta 300-700 ezer forint közötti összeget jelent – olvasható a közleményben.

A kórház kimutatásai alapján az érintett traumatológusok ügyeleti leterheltsége a más osztályokon dolgozó orvoskollégákhoz képest alacsonyabb, a koronavírusos betegek ellátásában a felmondott szakorvosok nem vettek részt, vagyis a pandémia számukra nem okozott többletterhelést. Az elhalasztott műtéteik helyett az oltópontokon teljesítettek feladatot, külön juttatásért.

Arra is kitér a kórház tájékoztatása, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszony vállalásával 2021. március 1-jével jelentősen megemelkedtek az orvosi bérek. A felmondott traumatológus szakorvosok a megemelt béren túl a traumatológiai ellátásért járó fix díjban és az ügyeletek után járó díjban is részesültek, így áprilisban a bérük 2-2,7 millió forint között alakult, vagyis – a tavalyi évhez hasonlóan – kiemelkedő javadalmazásban részesültek más szakterületek orvosaihoz képest.

A zalaegerszegi kórház közleménye azzal zárul: a további „bérzsarolásnak” az intézmény fenntarthatósága érdekében nem engednek. Az elkövetkező időszakban is mindent megtesznek annak érdekében, hogy a betegeket a lehető legmagasabb szintű gyógyító ellátásban részesítsék, a traumatológia működésének folytonosságát pedig biztosítani fogják.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?