Belföld, Hírek

Orbán Viktor aláírta, három fontos változás jelent meg a Magyar Közlönyben

A Magyar Közlöny szombat este kiadásra kerülő számában megjelent a kormányrendelet, miszerint a települési önkormányzatok képviselő-testületeinek, a megyei közgyűléseknek, illetve ezek bizottságainak lehetővé teszik feladat- és jogköreik újra gyakorlását. Ezen kívül két fontos dologról is rendeletet született: a külföldi utazásokról, a másik a 2006-os tüntetésekkel kapcsolatos.

 

 

 

Nincs többé teljhatalmuk a polgármestereknek

A határozat napjától kezdve megszűnik a koronavírus-járvány miatt kiszabott rendkívüli jogrend, amelynek köszönhetően a polgármester különböző ügyekben önálló döntéseket hozhatott, amelyhez nem volt ez idő alatt szükség semmiféle bizottságra. Ez a rendelet június 15-től lép hatályba.

A kormánydöntést szombaton délután Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be, estére megjelent róla a rendelet.

„Fontosnak tartjuk, hogy amikor az élet visszatérhet a normális kerékvágásba, akkor az önkormányzatok működése is visszatérhessen” – jegyezte meg Gulyás szombaton.

Ciprus

A külgazdasági és külügyminiszter 20/2021. (VI. 5.) KKM rendelete kibővíti a védettségi igazolások kölcsönös elfogadásának megállapításáról szóló 7/2021. (IV. 29.) KKM rendeletet a szintén szombaton jelent meg a Közlönyben, egy újabb Ciprusi Köztársaságra vonatkozó résszel.

A ciprusi beutazáshoz szükséges információkat a rendelet nem tartalmazza, de Szijjártó Péter elmondta: jövő héttől kezdve a beoltott magyar állampolgárok szabadon, teszt- és karanténkötelezettség nélkül utazhatnak Ciprusra, függetlenül attól, milyen koronavírus elleni oltóanyaggal oltották be őket.

Azoknak a magyar állampolgároknak, akik Ciprusra szeretnének utazni, utazásuk előtt legalább két nappal egy erre a célra létrehozott ciprusi online felületen kell regisztrálniuk. Ennek menete a következő:

  • fel kell tölteniük az oldalra a védettségi igazolványuk és az oltáskor kapott papíralapú igazolásnak az adatait.
  • Erről egy visszaigazoló dokumentum érkezik, amit ki kell nyomtatniuk az utazóknak és ezzel tudnak beutazni Ciprusra, és
  • ezzel tudják igénybe venni a beoltottak által igénybe vehető szolgáltatásokat.

Szijjártó Péter jelezte: az összes technikai tudnivalót közéteszik a konzuli szolgálat honlapján is. A megállapodás vasárnaptól érvényes.

Jelen állás szerint ezekben az országokban fogadják el a magyar védettségi igazolást:

a) Bahreini Királyság,

b) Ciprusi Köztársaság,

c) Cseh Köztársaság,

d) Észak-macedón Köztársaság,

e) Georgia,

f ) Horvát Köztársaság,

g) Moldovai Köztársaság,

h) Mongólia,

i) Montenegrói Köztársaság,

j) Szerb Köztársaság,

k) Szlovén Köztársaság,

l) Török Köztársaság.

Az egyes országok kérhetnek regisztrációt vagy lehetnek további feltételeik a járványügyi előírásaknak megfelelően, amelyek ráadásul változhatnak, ezért muszáj utazás előtt tájékozódni például a konzuli szolgálat vonatkozó országoldalain.

Kártérítés a rendőröknek

A 2006-os őszi rendőri fellépések következtében megsérült 53 ember kap kártérítést a kormánytól – erről szombaton Varga Judit igazságügyminiszter számolt be.

A 1354/2021. (VI. 5.) Korm. határozat „az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről szóló 33/2010. (VI. 11.) OGY határozat végrehajtása érdekében szükséges további intézkedésekről” címet viseli. A benne foglaltak szerint a kormány megállapítja, hogy a 2006. szeptember 19–22. napja között, valamint 2006. október 23. napján történt rendőri fellépések következtében vagy azzal összefüggésben sérelmet szenvedettek között még mindig van olyan áldozat, aki az események után tizenöt évvel sem kapott kártérítést.

Ezért a kormány felhívja a belügyminisztert, hogy

a) az igazságügyi miniszterrel együttműködve mérje fel a korábban azonosított, az Emberi Jogok Európai Bíróságának 20424/10. számú, a G. A. és társai kontra Magyarország ügyében érintett, eljárásjogi okból ki nem fizetett kártérítési igényeket 2021. július 1-jéig.

b) a kártérítést még nem kapott áldozatok számára, a korábban a sérelmet szenvedettek egy részének

kártérítés jogcímén már kifizetett, azzal megegyező összegű, jogosultanként 862 euró kártérítési összeget ajánljon fel július 15-ig.

c) felhívja a pénzügyminisztert, hogy gondoskodjon a kártérítési összegek fedezetének biztosításáról a Magyarország 2021. évi központi költségvetésben (szintén július 15-ig).

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?